UP-konferencia: kihívás elé állít a koronavírus-járvány

P. A.P. A.
2020.12.03. 21:07
null
Sárfalvi szerint a jelenlegi helyzetben valós esély a lemorzsolódás
A fiatal sportolókat és edzőiket is kihívás elé állítja a koronavírus-járvány: a trénereknek a mérkőzéseket és a versenyeket kreativitással kell helyettesíteniük.

 

Egy nap az utánpótlásért és Tekintettel Tokióra címmel két nap alatt két online sportkonferenciát szervez az utanpotlassport.hu. A Magyar Edzők Társasága együttműködésével zajló előadás-sorozat nyitó napján szakemberek és sportolók a koronavírus-járvány második hullámának utánpótlássportra gyakorolt hatásairól értekeztek.

Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, miután a kormányzat felkészülten várta a világjárvány második hullámát, a versenyengedéllyel rendelkező sportolók zavartalanul folytathatták a felkészülést. A sportvezető szerint azonban a versenyek nélküli időszakban valós veszély a lemorzsolódás.

Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy azok a fiatalok, akikaz edzés- és versenylehetőségek hiányában iskitartottak, mentálisan megerősödveés sokkal tudatosabban folytatták a sportolást– mondta Sárfalvi.

Szövetségi és klubvezetők arról beszéltek, milyen feladatokkal kell megküzdeniük a szövetségeknek, és hogyan kezelik a különleges helyzetet az egyesületeknél. Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, idén sok fiatal elesett attól a lehetőségtől, hogy korosztályos világversenyeken mérethesse meg magát, ez a helyzet pedig új kihívást ad az edzőknek.

Sportolói oldalról Kós Hubert, az UTE 18 éves úszója és Vigvári Vince, az UVSE 17 éves vízilabdázója osztotta meg gondolatait arról, hogyan kezeli a kialakult helyzetet egy tizenéves sportoló.

A sport csodálatos dolog, amely ki tud egészíteni egy életet. Egy élsportoló legfontosabb kvalitása a túlélés, a benne lévő harc, ami ha egyszer megvolt valakiben, újra meg kell keresni. Noha most nehéz a helyzet, mert nincsenek versenyek, nem azt jelenti, hogy soha többé nem is lesznek”– érvelt Kós Hubert amellett, miért folytassák a motivációjukat vesztett, „pályaelhagyó” kortársai a sportolást.

Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának utánpótlás-koordinátora, az U16-os együttes vezetőedzője a mindennapjaiba engedett bepillantást.

Beszűkültek a lehetőségek, edzések részlegesen tarthatók, a bajnokságok azonban leálltak. Sajnálom a srácokat, akik most építik a jövőjüket, mert egy döcögős, kihívásokkal teli év nyomot hagy. A mi feladatunk, hogy a legjelentősebb motiváció, a mérkőzések hiányában minél kreatívabb feladatokkal elérjük, hogy a fiatalok az edzésről jó kedvvel menjenek haza, mert akkor jó kedvvel jönnek másnap is”– mondta a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, akinek gondolatairólitt olvashat részletesebben.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Kiss Szabolcs a negyeddöntőig jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
44 perce

Úszás: kettős magyar győzelemmel folytatódott a nyílt vízi junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Tenisz: Beviz Lujzával a mezőnyben kezdődik a US Open juniortornája

Utánpótlássport
4 órája

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
21 órája

Cselgáncs: két hetedik hely a junior Eb első napján

Utánpótlássport
22 órája

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

Utánpótlássport
Tegnap, 17:45

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.02. 15:29