Koronavírus: Japánban újranyitották a Nemzeti Edzésközpontot

Vágólapra másolva!
2020.06.03. 09:32
null
Japán és Tokió sportélete újraéledőben (Fotó: AFP)
A legjobb japán sportolók két hónapos kihagyást követően ismét a Nemzeti Edzésközpontban készülhetnek.

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál arról számolt be, hogy a járvány miatt április elején zárták be a tokiói központot.

Múlt hétfőn azonban már Japán egész területén – így Tokióban és a környező prefektúrákban is – feloldották a koronavírus-járvány lassítása érdekében hozott rendkívüli állapotot, ennek köszönhetően az edzőközpontba is lassan visszatérhet az élet a normál kerékvágásba.

Az oldal kiemelte Szeto Daija olimpiai bronzérmes, négyszeres világbajnok úszót, aki két hónap után először tudott teljes értékű edzést végezni. Igaz, még új edzője nélkül, mert egyelőre csak a sportolók kapták meg az engedélyt a visszatérésre.

A cikkben név szerint említették Konisi Jukari sportlövőt és Niva Koki olimpiai és vb-érmes asztaliteniszezőt, ők egyformán kifejezték örömüket, hogy ismét a megszokott környezetben és körülmények között tudtak gyakorolni.

A könnyítés hatással volt a szervezőbizottságra is, melynek tagjai a két hónapos otthoni munkavégzést követően fokozatosan térnek vissza a főhadiszállásukra. Az előkészítésben közreműködőket biztonsági okból két csoportra bontották, így két műszakban dolgoznak, hogy a benti arány egy időben ne haladja meg az ötven százalékot.

A nyárra tervezett tokiói olimpiát és paralimpiát a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

Varga Zsolt: Nehezebb csak a videók alapján felkészülni a speciális japán stílusra

Vizes vb 2025
2025.07.14. 10:52

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.13. 05:50

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48
Ezek is érdekelhetik