Lovas Eb: veszélybe került a jövő évi budapesti rendezés

2020.03.31. 20:18
A tokiói olimpia 2021-re halasztása miatt veszélybe kerülhet a budapesti Európai Lovasjátékok megrendezése.

„A lovassportok 2021-es Európa-bajnoksága az Egy a természettel kiállítás társrendezvénye. A két rendezvény időpontja szoros összehangolást igényel a szervezőktől, hiszen a két rendezvény területigénye több esetben is azonos létesítményeket érint. Az öt szakág összevont Európa-bajnokságának megrendezése komoly veszélybe került” – olvasható a magyar szövetség honlapjának keddi beszámolójában.„A lovassportok 2021-es Európa-bajnoksága az Egy a természettel kiállítás társrendezvénye. A két rendezvény időpontja szoros összehangolást igényel a szervezőktől, hiszen a két rendezvény területigénye több esetben is azonos létesítményeket érint. Az öt szakág összevont Európa-bajnokságának megrendezése komoly veszélybe került” – olvasható a magyar szövetség honlapjának keddi beszámolójában.

A közleményből kiderül, a nemzetközi szövetség (FEI) levélben már megkereste a magyar szövetséget „a jövő augusztus végére tervezett verseny időpontjának megváltoztatására vonatkozóan”.

„A lehetőségek mérlegeléséhez sajnos nem áll hosszú idő a rendelkezésre” – áll a közleményben, amelyből kiderül, a szervezők vizsgálják annak lehetőségét, hogy esetleg további helyszínek bevonásával a nem olimpiai szakágak versenyeit az eredeti időpontban rendezhessék meg.

A kontinensviadalon a díjlovasok, a paradíjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok szerepelnének, de a díjlovaglás és a díjugratás szerepel az olimpia programjában is.

A tokiói olimpiát a hétfői bejelentés alapján jövőre július 23. és augusztus 8., míg a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2026.09.23. 22:54

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Lovas-világjátékok: nyolcadik a magyar négyesfogathajtó-csapat

Egyéb egyéni
2026.08.23. 20:47

Lovas Világjátékok: Simicska 52., Szuhai 67. vadászugratásban

Egyéb egyéni
2026.08.19. 18:15

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16