Lovagvilág – S. Tóth János jegyzete

The games must go on – a játékoknak folytatódniuk kell. Jól ismert jelmondat ez a sport világában, jellemzően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői mantrázzák. Szó se róla, a modern kori játékokat számtalan katasztrófa szorongatta az évtizedek során, de az ötkarikás csúcstalálkozót még az sem tudta ellehetetleníteni, ha az olimpiai faluban sportolókat kaszaboltak halomra. Törékeny világunkban az újabb és újabb krízisek ellenére – doppingügyek, sportolókat érő abúzusok – az olimpia a nemzetek együttműködését és a jó akarat diadalát szimbolizálja.

No de milyen üzenete van annak, hogy a NOB elnöke az emberiséget rémületbe kergető világméretű koronavírus-járvány közepette csökönyösen ragaszkodik a tokiói játékok eredeti időpontban történő megrendezéséhez? Vegyük észre: egy, az öt kontinensen végigsöprő pandémia idején hübrisz a javából a Thomas Bach-i magatartás és kommunikáció. Főképp annak fényében, hogy a sportvilág egyre több szereplője követeli a 2020-as nyári játékok elhalasztását. S lássuk be: alig tudunk valamit a COVID-19 természetéről. A bizonytalanságot jól jelzi, hogy egy, a Swiss Medical Weeklyben megjelent tanulmány 2020–2021 telére teszi a járvány várható tetőzését...

Ám ha az optimistább jóslatok válnak is valóra, kockázatmentesen megjósolható, hogy az eredeti forgatókönyvek immár használhatatlanok. Márpedig a NOB minapi hivatalos közleménye szerint ez idáig a kvóták 57 százaléka talált gazdára – a maradék 43 százalékért képtelenség lenne megharcolni a hátralévő négy hónapban. Csúnyán visszanyalt a fagyi: az olimpia – néhány sportágtól eltekintve – a XXI. századra maga alá gyűrte a sportvilág egyéb eseményeit, világ- és kontinensbajnokságokat fokozott le kvalifikációs előcsatározásokká. Egy Eb-aranyérem manapság csekély vigasz annak, aki nem tudja kiharcolni az olimpiai indulás jogát.

Az ötkarikás játékok elhalasztása harminchárom sportág máris összekuszálódott nemzetközi versenynaptárát tenné végzetesen kezelhetetlenné, akár évekre előre is, ha – mondjuk – a 2022-es rendezés kapna zöld utat. S persze az időpont módosítása nemcsak komplikációkkal járna, hanem durva költségemelkedéssel is, ami a 7.3 milliárdról amúgy is 26 milliárdosra duzzadt tokiói büdzsére újabb csapást mérne: a megkötött szponzori és tv-s szerződések mellett például a helyszíneket illene karbantartani, s dönteni kellene az olimpiai falu sorsáról is, hiszen a szállá-sok jó részét már lakásként értékesítették. Ha Tokió beleroppanna a rendezésbe, talán lasszóval sem lehet majd újabb házigazdákat fogni, miközben már manapság is szinte úgy kell rátukmálni a városokra a rendezést. S akkor a lényegről még nem is esett szó: azokról a sportolókról, akiknek élete utolsó/egyetlen esélye úszhat el a karriert megkoronázó olimpiai szereplésre.

A 2020-as játékok elhalasztása kétségkívül drámai következményekkel járna, ugyanakkor a globális szolidaritás pompás példája lehetne. Pierre de Coubertin a „nemes lovagi szellemet” a sport és a társadalom egyik alapköveként említette. A koronavírus-járvánnyal őszintén szembenézni – ehhez jó adag „lovagias önzetlenség” szükségeltetik. Előbb vagy utóbb, de a szembenézést a NOB döntéshozói sem úszhatják meg.