Parasport: harmadszor ünnepelték meg a magyar parasport napját

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 18:45
null
A teqball parasportágaival is megismerkedhettek az érdeklődők (Fotó: Török Attila)
Címkék
Díjátadóval egybekötött szakmai konferenciával harmadszor ünnepelték meg idén a magyar parasport napját.

 

A Magyar Sport Házában tartott pénteki eseményen Sárfalvi Péter helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a sport a társadalmi integráció egyik leghatékonyabb eszköze, egyúttal bejelentette, hogy a kormány idén a tavalyi összeg kétszeresével, 907 millió forinttal támogatja a fogyatékosok sportját.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság, valamint a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége elnöke előadásában emlékeztetett arra, hogy a magyar parasport napján megrendezett eseménysorozattal három célt fogalmaztak meg a nevelés, a sportdiplomácia és az innováció területén. Az egyik, hogy a Lélekmozgató programon keresztül idén 441 iskolában és 126 óvodában parasportolókkal való találkozókkal, vetélkedőkkel és filmvetítésekkel ismertessék meg a gyerekek körében a parasportágakat.

„Egy gyerek a parasportágak népszerűsítése, a fogyatékkal élők elfogadása terén többet tehet, mint amennyit a Magyar Paralimpiai Bizottság bármikor is el tud végezni” – hangsúlyozta az elnök.

A sportdiplomácia területéről felidézte, hogy a magyar parasport napjának tavalyelőtt és 2019-ben is rangos vendégei voltak, az idén pedig Mike Peters, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) ügyvezető igazgatója érkezett Budapestre, hogy a nemzetközi paralimpiai mozgalom következő évtizedeiről tartson előadást. Végül az innováció kapcsán hozzátette, hogy a nemzetközi parasport mozgalom "óriási robbanásban van", és ez rengeteg technikai fejlesztést és sportszakmai fejlődést hoz magával.

Mocsai Lajos rektor arról beszélt, hogy a Testnevelési Egyetem a sportszakemberképzésben miként alkalmazkodik a 21. század kihívásaihoz. Kiemelte, hogy az emberek a mozgás segítségével háromszor gyorsabban gyógyulnak, mint gyógyszerekkel.

Hodunov Edvárd elnök felidézte a Halassy Olivér Sport Club félévszázados történetét, abból az alkalomból, hogy az egyesület ötven évvel ezelőtti magalakításának tiszteletére választották február 22-ét a magyar parasport napjának.

A konferencia betekintést nyújtott többek között a robotika szerepébe a parasportban, technikai újításként a teqball parasportágaival is megismerkedhettek az érdeklődők, majd Adámi Zsanett paraúszó, Lévay Petra és Boronkay Péter paratriatlonista a kettős karrierről mondta el személyes tapasztalatait.

A program keretében köszöntötték a tavaly négy világ- és két Európa-bajnoki címet, s további 14 érmet nyert parasportolókat, míg zárásként a Magyar Paralimpiai Bizottság 2019. évi díjait nyújtották át az arra érdemes sportolóknak, edzőknek és sportszakembereknek.

A Magyar Paralimpiai Bizottság szombat délelőtt tartja hagyományossá vált koszorúzását az Olimpia parkban, ahol megemlékeznek majd az elhunyt paralimpiai bajnokokról és paralimpikonokról.

Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:09

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09

További öt évig Szabó László marad a FODISZ elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 12:38

Hétéves szünet után rendezték meg újra a mozgáskorlátozottak sportágválasztó eseményét

Egyéb egyéni
2025.04.26. 13:30

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik