Birkózó Eb: Váncza, Fritsch és Szőke negyeddöntős

2020.02.11. 15:19
Váncza István a második mérkőzését is megnyerte, ezzel negyeddöntős a római birkózó Európa-bajnokságon. Ugyancsak a legjobb nyolc közé jutott Fritsch Róbert és Szőke Alex.

Váncza a kötöttfogás 67 kilogrammos súlycsoportjában az azeri Islambek Dadov elleni fordítást követően magabiztosan verte Roman Pacurkowskit. A mérkőzés első felében egy nagy ívű dobással 4:0-ra alakított az állást, majd közel állt ahhoz, hogy tusolja lengyel ellenfelét. A szorításból ugyan nagy nehezen kibújt Pacurkowski, de csakhamar 6:0 állt az eredményjelzőn, a második három percben pedig már nem változott az eredmény.Váncza a kötöttfogás 67 kilogrammos súlycsoportjában az azeri Islambek Dadov elleni fordítást követően magabiztosan verte Roman Pacurkowskit. A mérkőzés első felében egy nagy ívű dobással 4:0-ra alakított az állást, majd közel állt ahhoz, hogy tusolja lengyel ellenfelét. A szorításból ugyan nagy nehezen kibújt Pacurkowski, de csakhamar 6:0 állt az eredményjelzőn, a második három percben pedig már nem változott az eredmény.

A 72 kilogrammos Fritschet az ukrán Andrij Kulik elleni összecsapáson korán a földre küldték, s riválisa pörgetéssel élt is a lehetőséggel, és hamar 3:0-s előnyre tett szert. Innentől kezdve viszont a magyar birkózó ellenfele fölé kerekedett, fizikailag is jobban bírta az összecsapást, és 4:3-ra fordított.

Szőke Alex is jól rajtolt, a nyolcaddöntőben 6:2-re megverte a szerb Mihail Kadzaiát úgy, hogy intéssel, pörgetéssel és kitolással 4:0-ra elhúzott, majd a második három percben mindkét birkózó két-két pontot hozott össze.

Szabó László azt követően, hogy az első fordulóban technikai tussal búcsúztatta az Európa-bajnok dán Rajbek Alvievich Bisultanovot, az Eb-bronzérmes Daniel Alekszandrovval került a szembe a nyolcaddöntőben. A végig szoros és kiegyenlített találkozón a bolgár az utolsó percben kapott pontjával szerezte meg a vezetést (2:1), s bár Szabó még megpróbálta kitolni őt, nem járt sikerrel, sőt Alekszandrov mögéje került. Challenge-et kért a magyar oldal, de a videózás nem kedvezett, így 5:1-re nyert a bolgár birkózó.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23