Birkózó Eb: Lévai a vb-ezüstérmes elleni győzelemmel kezdett

MTI MTIMTI MTI
2020.02.10. 13:26
Magyar szempontból remekül kezdődött hétfőn a birkózók Európa-bajnoksága Rómában, ahol Lévai Zoltán a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájának selejtezőjében simán legyőzte a svédek világbajnoki ezüstérmesét, Alex Bjurberg Kessidist.

A hórihorgas svéd szeptemberben, a nur-szultani olimpiai kvalifikációs vb fináléjában Lőrincz Tamástól kapott ki technikai tussal, és ugyan a BHSE klasszisa nem utazott el a kontinensviadalra, Kessidis vélhetőleg nem örült, amikor a sorsoláson megkapta helyettesét, az utánpótlás-korosztályokban sikert sikerre halmozó Lévait első ellenfélül.

A nemzetközi szövetség közvetítése alapján a mérkőzésen tulajdonképpen végig Lévai dominált, az első pillanattól nagy erővel ment előre, kereste a fogást, és védekezésre kényszerítette riválisát, akit másfél perc után meg is intettek (1–0). A parterhelyzetből a magyar tehetség nem tudott akciót csinálni, viszont állásból ott folytatta, ahol az intés előtt abbahagyta, és egy szép karberántás után levitte a svédet (3–0), így pedig kényelmes előnnyel mehetett pihenni.

A második szakaszban sem sokat változott a meccs képe, Kessidisnek mennie kellett volna, ehelyett a magyar volt az erőteljesebb, és egy újabb intéssel 4–0-ra növelte előnyét, amit végig magabiztosan őrzött meg a kifejezetten tompán birkózó ellenfelével szemben.

Lévai Zoltán a nyolcaddöntőben a szlovák Denis Horvathtal csap össze.

A nyitó napon még három magyar, Torba Erik (63 kg), Lőrincz Viktor (87 kg) és a nehézsúlyú Varga Ádám (130 kg) lép szőnyegre.

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23