Asztalitenisz: a Madarász, Pergel kettős is búcsúzott

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 12:56
null
Az olimpiai selejtezővel ellentétben ezúttal a portugál-kínai páros örülhetett (Fotó: Tumbász Hédi)
A budapesti World Tour-verseny csütörtöki játéknapja egyelőre nem úgy alakul, ahogyan szerettük volna, hiszen a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros után a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős is kikapott a nyolcaddöntőben, utóbbit portugál-kínai duó ejtette ki.

 

Pergel Szandrának nem jutott sok ideje a pihenésre, ugyanis alig fél órával azután, hogy a Szudi Ádámmal alkotott vegyes párosa nyolcaddöntőt játszott – Pergelék az indiai Achanta, Batra duótól szenvedtek vereséget –, női párosban szólították asztalhoz. Igazán pikáns meccsre volt kilátás, ugyanis Madarász Dórával az oldalán a portugál-kínai Shao Jieni, Yu Fu kettőssel találkoztak, amelynek tagjai ott voltak az egy hónappal ezelőtti portugáliai csapat olimpiai selejtezőn éppen a mieinktől vereséget szenvedő válogatottban. A számukra rosszul záruló kvalifikáció után minden bizonnyal presztízsnek tekintették ezt a mostani nyolcaddöntőt, s ennek megfelelően kezdték az összecsapást. A magukra találó Madarászék 0:1-ről 2:1-re alakították az állást, majd egy újabb fordulat után 2:2-nél jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett. Szinte végig fej fej mellett haladt a két egység, a hajrá a portugáloké volt, ők jutottak be a legjobb nyolc közé.

„Nagyon jó párossal játszottunk szoros meccset – mondta Madarász Dóra. Előfordul, hogy ilyen ellenféltől kikapunk, ez benne van a sportban, meg aztán a olimpiai kvalifikáción legyőztük a portugálokat, azt már senki nem veheti el tőlünk.”

WORLD TOUR, BOK-CSARNOK
Női páros. Nyolcaddöntő:
Shao Jieni, Yu Fu (portugál)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 3:2 (6,9, –11, 7, 8)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik