Súlyemelés: Ez igazságtalan támadás ellenem – Aján Tamás

Vágólapra másolva!
2020.01.09. 10:48
Amint arról beszámoltunk, a német ARD televízió a Titkos dopping – a súlyemelők ura című dokumentumfilmjében tárta fel bizonyítékait, amelyek arról árulkodnak, hogy az Aján Tamás által vezetett Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) korrupt módon működött, titkos számlát vezetett, eltussolta a doppingolást. A megvádolt sportvezető igazságtalannak tartja a vádakat, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előtt tisztázná magát.

A német ARD 45 perces dokumentumfilmje (Geheimsache Doping – der Herr der Heber, vagyis Titkos dopping – a súlyemelők ura) korrupcióval, a sportági doppingolás fedezésével vádolja a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget (IWF) és annak 2000 decembere óta regnáló magyar elnökét, Aján Tamást.

A botrány hétfői kirobbanása óta a megvádolt sportvezető először szólalt meg, a Blikknek elmondta elsősorban a NOB vezetői előtt szeretné tisztázni magát, s nem lepte meg a német szakági szövetséget vezető Christian Baumgartner és az európai szervezet első embere Antonio Urso vezette támadás.

„Megkeseredett emberek támadnak, akik egy tíz éve hivatalosan lezárt ügyet próbálnak felmelegíteni, s ezzel igyekeznek ártani nekem. Elsősorban Lausanne-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői előtt reagálok majd a felhozott vádakra” – mondta a Blikknek Aján Tamás.

 

Legfrissebb hírek

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
2025.12.28. 11:13

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Egyéb egyéni
2025.12.09. 15:56

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Két országos csúcs dőlt meg a súlyemelő ob nyitó napján

Egyéb egyéni
2025.11.22. 20:40
Ezek is érdekelhetik