Birkózás: két 5. hely és legendák köszöntése az U23-as vb zárásaként

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 19:12
null
Kecskeméti Krisztián (jobbra) ötödik lett (Fotók: MBSZ)<br />
Vasárnap véget ért a budapesti Ludovika Arénában rendezett U23-as birkózó-világbajnokság. A flottul zajló versenyhez, a nagyszerű hangulathoz már csak a magyar érem hiányzott, amit két ifjú kötöttfogású honfitársunk, a még egyaránt junior korú Kecskeméti Krisztián (60 kg) és Lévai Tamás (82 kg) igyekezett megkaparintani.

 

Előbbi a szombati elődöntőben elszenvedett vereségével eleve a bronzmérkőzésen volt érdekelt, utóbbi ehhez a vigaszágon öldöklő csatában 2:1-re felülmúlta a finn Ropponent. A dobogóért a ceglédi illetőségű Kecskeméti az esélyesebb iráni Nedzsaddal szemben vitézül helyt állt, 6:0-s, majd 8:1-s ponthátrányt követően 9-5-re maradt alul, így ötödik lett. A 77 kilóban idén junior Eb-győztes Lévai (Honvéd) most egy kategóriával feljebb a grúz Rikadze ellen próbálkozott meg a medálszerzéssel, de nem járt sikerrel, nagy csatában 4:2-re veszített, így ő is ötödik lett. A magyar válogatott összesen öt ötödik helyezéssel zárta a vb-t.

Az utolsó versenynapon két, egyaránt 36 éves közelmúltbeli kiválóságunkat köszöntötte a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetése részéről Bacsa Péter ügyvezető alelnök és Farkas Tibor főtitkár visszavonulásuk alkalmából. Bácsi Péter a Ferencváros színeiben kétszeres világ- és Európa-bajnok, szintén kétszeres olimpiai ötödik, összesen hat világversenyes érem tulajdonosa, pályafutására a koronát a tavalyi budapesti vb-aranyával tette fel. 2014-ben és 2018-ban egyaránt ő lett az év magyar, illetve a nemzetközi szövetségnél az év kötöttfogású birkózója, valamint második helyezett a Magyar Sportújságírók Szövetsége Év sportolója választásán. Idén a kötöttfogású válogatott mellett edzőként kezdett dolgozni, az MBSZ májusi tisztújítását követően bekerült az elnökségbe, a nyártól pedig a szakmai igazgatói feladatokat látja el.

Bácsi Péter köszöntése
Bácsi Péter köszöntése

Hatos Gábor a szombathelyi Haladás színeiben szintén hat világversenyes érmet szerzett pályafutása során, de a másik szakágban, szabadfogásban. 2006 és 2013 között Eb-ezüstöt, vb-bronzot, három Eb-bronzot gyűjtött be, no meg a 2012-es londoni olimpia bronzát (amit utólag kapott meg üzbég legyőzője doppingvétsége miatt). Még a tavalyi budapesti vb-n is beverekedte magát a válogatottba, igaz, sikerei súlycsoportjánál, a 74 kilónál két kategóriával feljebb. Ekkor már veterán világbajnoknak mondhatta magát, e címét idén megvédte.

Hatos Gábor köszöntése
Hatos Gábor köszöntése

 

Legfrissebb hírek

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
17 órája

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
2026.02.04. 19:55

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
2026.02.03. 17:41

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59
Ezek is érdekelhetik