Darts: Új-Zélandon sem talált legyőzőre Van Gerwen

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 15:25
null
Raymond van Barneveld (jobbra) megszorongatni sem tudta Michael van Gerwent a döntőben (Fotó: AFP, archív)
Michael van Gerwen a melbourne-i után a hamiltoni World Series-versenyt is megnyerte: az új-zélandi viadal második napján Gary Andersont, Rob Crosst és Raymond van Barneveldet is legyőzte.

 

Van Gerwen legnehezebb mérkőzése a pénteki nyitány volt Kyle Anderson ellen, a nyolcaddöntőben az ausztrál 5–4-re vezetett ellene. Ekkor Van Gerwen 164-es kiszállóval tartotta meg az esélyeit, majd 5–5-nél a döntő legben Andersonnak több meccsnyila is volt. Egyiket sem tudta kihasználni, a holland viszont nem kegyelmezett, megdobta a duplát, és továbbjutott.

Van Gerwen szombaton – a nyolc nyert legig tartó mérkőzéseken – a negyeddöntőben Gary Andersonnak öt, Crossnak három, a visszavonulásra készülő, erre a tornára megtáltosodó Van Barneveldnek pedig csak egy leget engedélyezett, azaz 24–9-es összmérleggel zárta a második napot.

„Raymond ellen döntőt játszani nagy megtiszteltetés. Mindig is olyan jó volt a dartsban, mint ahogy Maradona a labdarúgásban. Mára azonban Messi vette át a stafétát, és ez a dartsban sincs másképpen” – idézte a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldala Van Gerwent a döntő után.

A World Series ötödik állomása után kialakult a novemberi döntő mezőnye. Ott lesz Amszterdamban Van Gerwen, Peter Wright, Cross, Daryl Gurney, Damon Heta, Van Barneveld, Gary Anderson és James Wade. Rajtuk kívül további 16 versenyző indulhat a tornán, nekik az első fordulóban is játszaniuk kell, míg a felsorolt nyolc dartsos erőnyerő lesz.

Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
11 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19
Ezek is érdekelhetik