Evezés: Galambos Péter Európa-bajnok könnyűsúlyú egypárban

MTI MTIMTI MTI
2019.06.02. 11:30
null
Galambos Péter Európa-bajnok könnyűsúlyú egypárban (Fotó: Facebook/Magyar Evezős Szövetség)
Galambos Péter aranyérmet nyert vasárnap könnyűsúlyú egypárban a luzerni evezős Európa-bajnokság záró napján.

 

A 32 éves váci kiválóság már a pénteki előfutamok, majd a szombati elődöntők során is bizonyította, hogy jó formában van. Előbbiben második lett, utóbbiban első.

Az előfutamban az a lengyel Artur Mikolajczewski előzte meg, akinek az elődöntőkben egyedül volt jobb ideje Galambosnál. Ezek után várható volt, hogy a döntőben kettejük között dől el az aranyérem sorsa.

Galambos a fináléban a rajt után gyorsan az élre állt, Mikolajczewski tartotta vele a „lépést”, majd feljött melléjük az olasz Martino Goretti. A táv egynegyedénél Galambos vezetett, miközben másik két társával egyre jobban elszakadtak a többi riválistól. Ezer méternél Galambos őrizte a vezető pozíciót, de csökkent az előnye a lengyel és az olasz versenyzővel szemben.

A táv második felében Goretti kezdett lemaradni, Mikolajczewski viszont növelte a tempót, és 1500 m-nél az élen volt. Galambos azonban óriási hajrába kezdett, esélyt sem adott a lengyelnek, és 6:57 perces eredménnyel egy hajóval az ezüstérmes Mikolajczewski (6:58.980 p) előtt ért célba. Goretti (7:02.270 p) bronzérmes lett.

Galambosnak a felnőttek mezőnyében nagy világversenyen ez az első aranyérme.

Ugyanebben a versenyszámban - ami nem szerepel az olimpiai programban - Eb-n korábban egy második helyezése (2017) volt, míg a világbajnokságon két ezüst- (2012, 2016) és két bronzérmet (2010, 2013) szerzett.

Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban végül a 21. helyen zárt a kontinensbajnokságon, miután a D-döntőben 7:13.360 perces eredménnyel a harmadikként ért célba.

A harmadik magyar egység, a Juhász Adrián és Simon Béla kettes szombaton a 14. helyen végzett.

Az evezősök fő eseménye idén az augusztus végi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Linzben, ahol a tokiói helyek többsége gazdára talál.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29