EJ: Krausz nyolcaddöntős tollaslabdában, a nők búcsúztak

MTI MTIMTI MTI
2019.06.26. 14:30
A tollaslabdázó Krausz Gergely második helyen továbbjutott a csoportjából, s pályára léphet a nyolcaddöntőben a minszki Európai Játékokon. Női egyesben és párosban búcsúztak a magyarok.

A 25 éves Krausz szerdán úgy került tovább az A jelű csoportból – amely egy visszalépés miatt négyről háromfősre szűkült –, hogy nem is játszott mérkőzést. Korábban német riválisát legyőzte, a töröktől viszont kikapott, s mivel utóbbi kettő szerdai összecsapását az előbbi 1:1-es állásnál feladta, Emre Lale végzett az első, Krausz a második helyen.

A magyar tollaslabdázó csütörtökön léphet pályára a legjobb 16 között.

A másik magyar egyes induló, Kőrösi Ágnes harmadik mérkőzésén kikapott, így egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik lett a négyesében. A világranglistán 134. játékos szerdán az ötödik helyen kiemelt német Yvonne Li (41.) ellen zárt, és két szettben maradt alul. A kvartettből az első kettő jutott a nyolcaddöntőbe.

Hozzá hasonlóan a Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella duó is befejezte szereplését, miután a papírformának megfelelően két szettben kikapott brit ellenfelétől. A magyarok ugyancsak a harmadik helyen végeztek a csoportjukban, ahonnan az első kettő a negyeddöntőbe került.

EURÓPAI JÁTÉKOK, TOLLASLABDA
NŐI PÁROS, A-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Lauren Smith, Chloe Birch (brit)–Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella 2:0 (6, 12)
A magyarok harmadikként zártak a csoportban, így nem jutottak be a negyeddöntőbe.

NŐI EGYES, E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Yvonne Li (német)–Kőrösi Ágnes 2:0 (16, 13)
Kőrösi harmadikként zárt a csoportban, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe.

Krausz Gergely az egyes A-csoportjának második helyén továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
2026.04.26. 10:13

Visszavonul Viktor Axelsen, a kétszeres olimpiai bajnok dán tollaslabdázó

Egyéb egyéni
2026.04.16. 12:49

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel

Egyéb egyéni
2026.04.11. 14:14

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2026.04.08. 16:58

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2026.04.08. 15:59

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
2026.04.07. 18:46

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!

Egyéb egyéni
2026.04.07. 11:16

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
2026.04.06. 20:45
Ezek is érdekelhetik