Sportlövő-vk: Sidi Péter nem szerzett kvótát Újdelhiben

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 09:37
Sidi Péter már-már finalistának érezhette magát, ám egyetlen tizeddel kiszorult a legjobb nyolc közül, és a kilencedik helyen végzett a férfi légpuskások között hétfőn az Újdelhiben zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világkupaversenyen.

A komáromiak világ- és Európa-bajnoka a vasárnapi 50 méteres összetett számban három körrel maradt le a döntőről, 11. lett, a hétfői 10 méteres viadalon viszont úgy tűnt, szerephez jut majd a kvótákért és érmekért zajló finálés küzdelemben.

A viadal honlapja szerint Sidi a 95 fős mezőny első felébe kapott besorolást, így korán végzett az alapversenyes 60 lövésével, és 628.3 körrel a harmadik helyről várta a második csoport lövőinek szereplését. A magyar klasszis sorsa egészen az utolsó lövésekig bizonytalan volt, végül azonban a második körösök közül hatan is jobbat lőttek nála. A verseny kiélezettségét jól érzékelteti, hogy a nyolcadik egy, a hetedik kettő, a hatodik pedig három tizeddel volt csak jobb Sidinél, aki így nem tud kvótát szerezni Újdelhiben.

A légpuskás mezőnyben ott volt a vasárnap aranyérmes és olimpiai kvótás Péni István, valamint az ifjúsági olimpiai bajnok Pekler Zalán is, és ők is jól lőttek. Előbbi 627.6 körrel a 11., utóbbi pedig 625.6-tal a 23. helyet szerezte meg.

A keddi versenynapon a női légpisztoly és a női kisöbű szabadpuska 3x40-es összetett számát rendezik a vk-n, amelyen minden egyéni számban két-két tokiói indulási jogot osztanak ki.

Újdelhiben Péni mellett vasárnap Major Veronika is győzött és kvótát szerzett a sportpisztolyos versenyben, így a magyar sportlövők két tokiói hellyel rendelkeznek jelenleg.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
8 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41
Ezek is érdekelhetik