Torna-vk: Babos és Vecsernyés is döntős Párizsban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 21:02
Babos Ádám korláton, az Európa-bajnoki bronzérmes Vecsernyés Dávid nyújtón, Fehér Nóra pedig talajon jutott döntőbe a tornászok Párizsban zajló challenge világkupaversenyén.

A magyar szövetség beszámolója szerint a szombati selejtezők során Vecsernyés nyújtón 13.800 pontot kapott, így a nyolcadik helyen jutott a fináléba. Babos korláton 13.750 ponttal ugyancsak nyolcadik lett.

Kardos Botond talajon, lólengésben és nyújtón, Vecsernyés lovon és korláton, Babos pedig gyűrűn lemaradt a fináléról.

A nőknél Csasztvan Lilla talajon, Makra Noémi és Fehér Nóra pedig gerendán, felemás korláton és talajon indult, de a döntőbe jutás egyiküknek sem sikerült. Fehér mégis ott lehet a talaj fináléjában, miután az egyik francia versenyző visszalépett.

„Fehér Nóra teljesítményének örülök, hiszen két szeren is tartalék lett a döntőben. Mindezt úgy, hogy lázcsillapítót kellett bevennie, így versenyzett" – mondta Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Hozzátette, Makra Noémi felemás korláton egy új elemet épített be, amit jól mutatott be, Csasztvan Lillának pedig volt egy sérülése, ami miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogyan arra képes.

Kelemen Zoltán, a férficsapat edzője úgy fogalmazott, Vecsernyés Dávid nyújtón „egy kicsit szürkébb gyakorlatot csinált, így külön öröm, hogy döntőbe jutott", Babos Ádám fináléba kerülését pedig hatalmas bravúrnak nevezte.

„Kardos Botondtól többet várok, jobban kell koncentrálnia" – hangsúlyozta a tréner.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Torna: domináltak a KSI-s lányok az ifjúsági országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.04. 14:49

Czifra Bettina Lili: A saját vállamra tettem terhet, mert mindig sokat várok el magamtól

Egyéb egyéni
2025.06.04. 09:34

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
2025.05.31. 17:13

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
2025.05.30. 19:07

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
2025.05.30. 17:51

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
2025.05.30. 15:00

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37
Ezek is érdekelhetik