Torna: hétvégén rendezik meg a szerenkénti ob-t

2018.07.13. 10:45
Szombaton és vasárnap Budapesten rendezik a tornászok szerenkénti országos bajnokságát, amely a férfiak mezőnyében az augusztusi Európa-bajnokságon való szereplésről nem dönt.

A magyar szövetség sajtóközleménye szerint a glasgow-i kontinensviadalra a férfiak számára az első válogató múlt héten volt, a második pedig a jövő hétvégi román, lengyel, magyar közös rendezésű verseny lesz Tatán, azt követően hirdetik ki az utazó csapatot.

A nők az Európa-bajnokság előtt már csak most lépnek a szerekhez a nyilvánosság előtt, vagyis a hétvégén adják elő utoljára a gyakorlataikat téthelyzetben.

„Ezen a versenyen fogjuk eldönteni az Európa-bajnokságra utazó csapatot, amit vasárnap hirdetek ki. Az országos bajnokságon Dévai Boglárka csak ugrásban fog indulni, szeretnénk, ha az Eb-re készülve bemutatná új gyakorlatát. A többiek négy szeren szerepelnek" – nyilatkozta Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya.

A Központi Tornacsarnokban sorra kerülő szerbajnokság mindkét napon 10.30-kor kezdődik. A férfiak szombaton talajon, lólengésben és gyűrűn, vasárnap pedig ugrásban, korláton és nyújtón szerepelnek. A nők az első napon ugrásban és felemáskorláton versenyeznek, a másodikon pedig gerendán és talajon.

A férfiaknál a BHSE tornászai közül Kállai Zoltán, Vecsernyés Dávid, Földes Márton, Vida Kornél, Csorvási Soma és Kiss Balázs, az FTC-Ybl Tervező részéről Babos Ádám, Boncsér Krisztián és az amerikai-magyar kettős állampolgárságú Ryan Sheppard is indul.

A nőknél ott lesz a mezőnyben az ugrásban Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárka, valamint többek között Böczögő Dorina, Makra Noémi, Al-Salty Dália, Fehér Nóra és Péter Sára is. A tavaly egyéni összetettben Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia hasizomsérülés miatt nem indul, és az augusztusi, glasgow-i kontinenstornát is ki kell hagynia.

Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Tíz díjazott a tornaszövetség Halhatatlanok Klubjának díszoklevél-átadási ünnepségén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 17:29

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
2026.05.22. 21:52

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Nadia Comaneci: Az úttörők nem követik a trendeket, ők teremtik azokat

Torna
2026.05.08. 09:14
Ezek is érdekelhetik