NS: 10 millió eurót is ajánlhatnak Sallaiért – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.05. 22:22
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Lapunk a szokásoknak megfelelően elkészítette az OTP Bank Liga abszolút játékosrangsorát. Azoknak a labdarúgóknak a teljesítményét értékeltük, akik a 2017–2018-as bajnokságban legalább 17 alkalommal értékelhető teljesítményt nyújtottak. Tavaly az akkori bajnok Budapest Honvéd futballistája, Eppel Márton végzett az élen, és a dobogó másik két helyét is kispesti játékos foglalta el. Hogy ki nyert idén, s ki lett a legjobb a kapusok, illetve a mezőnyjátékosok között, kiderül összeállításunkból.
Lapunk a szokásoknak megfelelően elkészítette az OTP Bank Liga abszolút játékosrangsorát. Azoknak a labdarúgóknak a teljesítményét értékeltük, akik a 2017–2018-as bajnokságban legalább 17 alkalommal értékelhető teljesítményt nyújtottak. Tavaly az akkori bajnok Budapest Honvéd futballistája, Eppel Márton végzett az élen, és a dobogó másik két helyét is kispesti játékos foglalta el. Hogy ki nyert idén, s ki lett a legjobb a kapusok, illetve a mezőnyjátékosok között, kiderül összeállításunkból.

Parádésan szerepel az osztrák labdarúgó-válogatott, mióta Franco Foda a szövetségi kapitány, akinek Szabics Imre az egyik segítője. A „sógorok” öt meccset vívtak, s valamennyit megnyerték, pedig az ellenfelek között volt Uruguay és Németország is. Vasárnap Bécsben a brazilokat fogadják, ebből az alkalomból adott interjút a Nemzeti Sportnak a 37 éves magyar szakember. A 36-szoros válogatott az öltözői hangulatról, a szakmáról és arról is mesélt, hogy szeretné-e hasznosítani a tapasztalatait egyszer majd a magyar labdarúgásban is.

Egyre feljebb kúszik a ciprusi APOEL-nél légióskodó Sallai Roland piaci értéke. Ami nem véletlen, hiszen a magyar futballista remek évadot tudhat maga mögött, a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is helytállt. Sajtóhírek szerint már az angol élvonalba visszajutó Fulham is felfigyelt a 21 éves csatárra. A játékos menedzsere lapunknak megerősítette, valóban élénk az érdeklődés Sallai iránt. Egyelőre nem dőlt el, miként alakul a sorsa, ám az ügynök szerint még az is elképzelhető, hogy az ötmillió eurós vételi ajánlat megduplázódik.

Munkatársunk Párizsból küldött tudósítást a Roland Garrosról. A Grand Slam-viadal keddi szenzációját Novak Djokovics veresége jelentette, akinek legyőzője jó ismerősünk. Marco Cecchinato ugyanis a budapesti ATP-torna nyertese, egyébként pedig négy évtized után az első olasz teniszező, aki bejutott a Francia nemzetközi bajnokság férfi egyesének elődöntőjébe. Hogy miként élte meg a kiesését a tizenkétszeres GS-győztes, kiderül beszámolónkból.

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
4 órája

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
Tegnap, 0:10

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
2026.01.11. 23:08

Az Újpest Mezőkövesden készül; Boczkó Gábor is elégedett volt Koch Mátéval

E-újság
2026.01.10. 23:47

Szoboszlai és Kerkez játéka megmutatta, hol van a Liverpool legstabilabb pontja; Górcső alatt az ETO őszi szezonja

E-újság
2026.01.09. 23:39

A regeneráció szerepe az élsportban; Balogh Norbert a Kisvárdával készül

E-újság
2026.01.08. 23:59

Szalai Attila: Bízunk Marco Rossiban!; Varga Barnabás vasárnap már játszhat az AEK-ban

E-újság
2026.01.07. 23:50

Nikolics: „Varga elképesztő számokat produkált!”; A Debrecen a bennmaradás helyett a dobogóért küzd

E-újság
2026.01.06. 23:45
Ezek is érdekelhetik