Asztalitenisz: 15. helyen végzett női válogatottunk

MTI MTIMTI MTI
2018.05.05. 16:40
A magyar női válogatott a 15. helyen zárta a svédországi Halmstadban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokságot, mivel utolsó, szombati mérkőzésén 3:2-re kikapott a hollandoktól.

Pedig jól indult magyar szempontból a bajnoki divízió alsó ágának elődöntője, Póta Georgina ugyanis három sima szettben legyőzte a rivális kínai származású játékosát, Li Jiaót. A folytatásban Madarász Dóra ötjátszmás meccsen alulmaradt, de Pótához hasonlóan Pergel Szandra is fölényes sikert aratott, így ismét Bátorfi Zoltán csapatánál volt az előny.

Ezután azonban Póta és Madarász is kikapott, előbbi simábban Britt Eerlandtól, utóbbi nagy csatában Litől, így a hollandok végeztek – az amerikaiakkal holtversenyben – a 13., a mieink pedig – hasonlóan a lengyelekhez – a 15. helyen.

A magyarok az előző vb-n a 13. helyen zártak, most pedig az volt a cél, hogy bejussanak a legjobb 12 közé, de ez – három győzelemmel és négy vereséggel – nem sikerült.

A világbajnok ezúttal is Kína lett.

ASZTALITENISZ, CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, HALMSTAD
NŐK
BAJNOKI DIVÍZIÓ, A 13–16. HELYÉRT
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 3:2

Li Jiao–Póta Georgina 0:3 (–5, –8, –6)
Britt Eerland–Madarász Dóra 3:2 (9, 4, –11, –5, 3)
Kim Vermaas–Pergel Szandra 0:3 (–8, –7, –2)
Eerland–Póta 3:1 (5, 6, –8, 7)
Li Jiao–Madarász 3:1 (12, 9, –10, 8)

DÖNTŐ
Kína–Japán 3:1

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33