Dopping: a WADA elégedetlen az orosz hozzáállással

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.21. 15:23
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetője szerint az orosz sportvezetők miatt sajnálatosan lassan halad az orosz ügynökség, a RUSADA működésének helyreállítása.

A WADA 2015-ben minősítette le a RUSADA-t, mely azóta sem kapta vissza a nemzetközi szabályoknak szerinti „megfelelő” minősítést.

Craig Reedie a szerdai konferencián beszélt arról, hogy ő személy szerint nagyon bizakodó volt a RUSADA-ban történt kezdeti változásokat látva, de hozzátette, hogy túl hosszú ideje tart a folyamat, s még mindig nem tudni, mikor érnek a végére.

„Független és hatékony RUSADA-t szeretnénk. Sajnálatos, hogy nagyon sokáig tart eredményeket elérni az orosz döntéshozóknál” – mondta Reedie, aki azt is megjegyezte, a WADA komoly energiát fektetett már eddig is abba, hogy az oroszok elfogadják és elismerjék, miszerint a 2016-os McLaren-jelentésben bemutatott rendszerszintű doppingolás zajlott az országban, mely sok sportágat és több mint ezer sportolót érintett a korábbi vizsgálatok szerint.

A WADA első embere szerint, amíg nem oldódik meg a helyzet, addig az ország sportolóinak a szereplése továbbra is kérdéses lesz a nagy nemzetközi sporteseményeken.

Az orosz sportolók a 2016-os riói nyári olimpián még elkerülték a teljes kizárást, az idei pjongcsangi téli játékokról ugyanakkor már kizárták az országot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki megkapta, az is csak semleges színekben vehetett részt a versenyeken.

Legfrissebb hírek

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
21 órája

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08
Ezek is érdekelhetik