Darts: Bezzeg Nándor lesz Alexits Tamás párja a világkupán

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2018.03.16. 21:48
null
Idén Alexits Tamás és Bezzeg Nándor képviseli a magyar színeket a csapat-világbajnokságon (Fotó: Facebook/PDC Hungarian Fan Club)
Pénteken rendezték Székesfehérváron az idei World Cup of Darts hazai kvalifikációs versenyét, amelyen eldőlt, ki képviselheti a magyar színeket Alexits Tamás mellett Frankfurtban a PDC egyetlen országok közötti viadalán, amelyen párosok viaskodnak a végső győzelemért.

Egyenes kieséses rendszerben gyürkőzött neki a 32 induló a küzdelemnek az egyetlen kiadó helyért, miután Alexits Tamás már biztosította a magáét azzal, hogy január 28-án kijutott egy PDC-viadalra, a European Tour grazi állomására (amely egyébként egyre inkább közeleg, már csak alig több mint egy hónap van hátra az április 20-án kezdődő rangos versenyig), és ezzel felkerül a világranglistára.

Öt mérkőzést kellett tehát nyernie annak, aki a párjául akart szegődni, és ez a mezőny egyik legrutinosabb tagjának, Bezzeg Nándornak sikerült végül, miután az első körben Baranyai Lászlót (6–3), a másodikban Végső Jánost (6–4), a negyeddöntőben Szabados Attilát (6–1), az elődöntőben Strbik Pétert (6–3), a döntőben pedig Rucska Józsefet (6–5) verte meg, utóbbit a lehető legnagyobb küzdelemben, azaz alaposan megdolgozott a helyéért, még ha a finálébeli 76.08-as átlaga nem is a legacélosabb.

A 46 esztendős játékosnak ez lesz a hatodik fellépése a World Cup of Dartson, amelyet idén május 31-étől június 3-áig rendeznek meg a frankfurti Eissporthalléban.

A statisztikát a PDC Hungarian Fan Club készítette

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik