Birkózás: letették a Kozma István Akadémia alapkövét

MTI MTIMTI MTI
2018.03.13. 14:14
null
Alapkőletétel (Fotók: Török Attila)
Címkék
Ünnepélyes keretek között letették kedden a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapkövét; a létesítmény egy multifunkcionális sportcsarnokból, illetve egy birkózó szakkollégiumból és képzési központból áll majd.

 

A csepeli komplexum összességében 4.5 milliárd forintból valósul meg. Első ütemben a 4000 négyzetméteres sportcsarnok épül fel, majd azt követi a 130 fő befogadására alkalmas bentlakásos kollégium, illetve képzési központ, sportrehabilitációs központ és vendégház kivitelezése.

„A magyarok adóforintjaiból befolyt közpénzt nem migránsokra, hanem a magyar gyerekekre, köztük a körünkben jelen lévő birkózópalántákra kell költenünk – mondta Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke az ünnepélyes eseményen. – Ehhez minden nap és minden körülmények között össze kell fognunk, s meg kell védenünk a magyar birkózás érdekeit is. Mi itt, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián a saját jövőnket akarjuk építeni!”

Az első ütemben megépülő sportcsarnok földszintjén a „Csepeli Birkózó Világ” kap helyet, háromszőnyeges edzőcsarnokkal, öltözőkkel, szaunával, pihenőhelyiségekkel. Itt lesz majd a Csepeli Birkózó Club is. Az emeleten 500 fős lelátóval ellátott csarnokot alakítanak ki, nemzetközi birkózó-versenyekre alkalmas három szőnyeggel, felkészülésre alkalmas hat szőnyeggel. A galériaszintnek pedig több funkciója is lesz: akadémiai iroda, leválasztható előadóterem, oktató-, konferencia-, rendezvénytér, klubterem, valamint a Kis-Dunára néző vendéglátó terasz létesül.

A létesítmény más sportágak kiszolgálására is alkalmas lesz, ugyanakkor konferenciák, komoly- és könnyűzenei hangversenyek helyszíne is lehet.

 

Az akadémia kollégiuma 14–23 éves kor között bentlakásos kollégiumi elhelyezést biztosít majd, ahol a fiatalok nevelése, tanulása, mentális fejlesztése és egészséges táplálkozása is kiemelt figyelmet kap.

Az ünnepi eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, hogy a 4.5 milliárd forint kormányzati támogatással megvalósuló beruházás eredménye egy minden igényt kielégítő modern létesítmény lesz.

„A sportághoz méltó központi birkózóakadémia a magyar birkózótársadalom régi álmát váltja majd valóra. A beruházással új időszámítás kezdődik a hazai birkózás történetében” – fogalmazott a miniszter.

Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a létesítmény a kiemelkedő tehetségű versenyzők számára olyan nemzetközi szintű edzési, oktatási és lakókörnyezetet fog biztosítani, ahol a magas szintű szakmai képzés eredményeként új bajnokok születhetnek, akik példaképei lesznek majd a jövő ifjú sportolóinak.

 

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
8 órája

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
Tegnap, 9:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik