Torna: Kovács Zsófia májusban mutatja be új gyakorlatait

MTI MTIMTI MTI
2018.02.14. 18:13
Kovács Zsófia Európa-bajnoki ezüstérmes tornász májusban, a kiskunfélegyházi nemzetközi versenyen mutatja be először új gyakorlatait.

„A Matolay-emlékverseny lesz az első megméretésem májusban, ahol be szeretném mutatni az újonnan tanultakat, hiszen fontos, hogy versenykörülmények között is kipróbáljuk, és az Európa-bajnokságra már tökéletes legyen” – idézi a magyar szövetség szerdai beszámolója a Dunaferr SE sportolóját.„A Matolay-emlékverseny lesz az első megméretésem májusban, ahol be szeretném mutatni az újonnan tanultakat, hiszen fontos, hogy versenykörülmények között is kipróbáljuk, és az Európa-bajnokságra már tökéletes legyen” – idézi a magyar szövetség szerdai beszámolója a Dunaferr SE sportolóját.

Kovács minden szeren módosít a tavalyi gyakorlatán. Felemáskorláton bekerül egy magasabb értékű elem, talajon pedig két új sora lesz. Az egyik már tavaly, a montreali világbajnokságon is szerepelt a programjában, de akkor nem sikerült végrehajtania.

Gerendán inkább pontosításokat végeznek, egy forgást duplára cserélnek, ugrásban pedig bekerül egy új, a meglévőhöz hasonló erősségű mozdulatsor.

A kolozsvári Európa-bajnokság egyéni összetett versenyének ezüstérmese tavaly bokasérüléssel küzdött, és továbbra is minden héten jár gyúróhoz és gyógytornászhoz.

„Szerencsére már sokkal jobban van a lábam. Hogy stabil legyen, még ráteszem a fáslit talajon és ugráson, de a gerendához már nem használom. Jól mennek az edzések, kiegyensúlyozott vagyok, és szerencsére nincsenek hullámvölgyeim” – nyilatkozta.

A kontinenstornát idén augusztusban Glasgow-ban, a világbajnokságot pedig októberben Dohában rendezik.

Legfrissebb hírek

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
9 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59