Torna: átadták a 800 nm-es pécsi munkacsarnokot

MTI MTIMTI MTI
2018.02.21. 13:33
Átadták szerdán a mintegy 200 millió forintos központi költségvetési forrásból, egy korábbi raktárépületben kialakított, mintegy 800 négyzetméter alapterületű pécsi torna munkacsarnokot.

Az eseményen Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség elnöke hangsúlyozta: céljuk, hogy ott ahol torna volt régen, visszavigyék azt. A rendszerváltás után a szövetség 12 szivacsgödrös termet veszített, az utóbbi négy évben ezeket „pótolják vissza” – tette hozzá.

A pécsi tornasportot is méltatva kijelentette, az új munkacsarnok 16-18 éves korig minden követelménynek megfelel, és akár 250-300 gyermek sportolását is „elbírja”, a baba-mama tornától kezdve, a gyermektornán át az egyéni sportágak fejlesztéséig.

Magyar Zoltán az MTI érdeklődésére elmondta: a beruházási összegből 100 millió forintba került az épület megvásárlása, további 100 millióba pedig annak felújítása, a tornaszerek 90 százalékát – köztük a szivacsgödröt, a felemás korlátokat, a gerendákat – a szövetség biztosítja. Szólt arról is, hogy tavasszal mintegy 125 millió forint európai uniós forrásból energetikai korszerűsítés kezdődik. Az épület külső hőszigetelést kap, tetejére napelemek kerülnek.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a megyeszékhely tornaéletének patinás múltjára is kitérve arról beszélt, hogy a „magyar sport napjainkban reneszánszát éli”. Ennek pécsi vonatkozásairól megjegyezte: jelenleg is tart a PVSK új Verseny utcai sportközpontjának kialakítása, várhatóan a nyár elejére elkészül a Nemzeti Kosárlabda Akadémia épülete, és ősszel indul az új birkózóközpont kialakítása.

Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében történelmi pillanatnak nevezte a csarnok átadását, majd köszönetet mondott azért, hogy a torna új pécsi otthona a kormány támogatásával valósult meg.

Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Tíz díjazott a tornaszövetség Halhatatlanok Klubjának díszoklevél-átadási ünnepségén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 17:29

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
2026.05.22. 21:52

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Nadia Comaneci: Az úttörők nem követik a trendeket, ők teremtik azokat

Torna
2026.05.08. 09:14
Ezek is érdekelhetik