Asztalitenisz Eb-selejtező: a nők után a férfiak is kikaptak

Vágólapra másolva!
2018.02.28. 07:13
A magyar férfi asztalitenisz-válogatott nagy csatában ugyan, de a papírformának megfelelően kikapott kedden a portugálok vendégeként a jövő évi csapat Európa-bajnokság selejtezőjének nyitófordulójában.

Az első párban a világranglistán 227. Szudi Ádám megszorongatta ugyan Joao Monteirót (55.), ám utóbbi játékos négy szettben nyert, s ezzel előnyhöz juttatta a hazaiakat. A folytatásban Majoros Bence (188.) közel volt a bravúrhoz Joao Geraldo (75.) ellen, a döntő szett azonban már a rivális fölényét hozta, így két meccs után 2:0 volt az állás „oda”.

A harmadik párban Lakatos Tamás (98.) esélyesként léphetett asztalhoz Diogo Carvalho (245.) ellen, s ha nehezen is, de hozta a kötelezőt, így jöhetett a negyedik mérkőzés.

Ezen Monteiro és Majoros csapott össze egymással, s bár a magyar a szetteket tekintve már 2:1-re, a negyedik játszmában pedig 9:8-ra vezetett, ezúttal sem jött össze neki a bravúr, mert a portugál fordítani tudott, s ezzel egyben az egész párharcot eldöntötte a házigazdák javára.

A portugálok tavaly döntősök voltak a csapat Eb-n, 2014-ben pedig megnyerték a tornát.

FÉRFI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
férfiak, A osztály, 1. csoport

Portugália–Magyarország 3:1
Joao Monteiro–Szudi Ádám 3:1 (8, 8, –10, 12)
Joao Geraldo–Majoros Bence 3:2 (9, –9, 10, –4, 5)
Diogo Carvalho–Lakatos Tamás 2:3 (–9, 8, 3, –7, –7)
Monteiro–Majoros 3:2 (–8, –9, 5, 10, 6)

A csoport harmadik tagja Ausztria, a magyarok ellenük játsszák majd a következő meccsüket, május 22-én, hazai környezetben.

KORÁBBAN
NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
A-osztály, 4. csoport
Magyarország–Spanyolország 1:3

Legfrissebb hírek

Eldőlt, hogy a magyar férfiválogatott is ott lesz a jövő évi asztalitenisz csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.06. 18:46

A para-asztaliteniszező Major Endre bronzérmes Franciaországban

Egyéb egyéni
2025.10.30. 12:42

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38
Ezek is érdekelhetik