Létesítmény: szeptemberre birkózócsarnok épül Dorogon

Vágólapra másolva!
2018.01.30. 16:03
Megkezdődött Dorogon egy ezer négyzetméteres birkózócsarnok építése, a beruházás több száz millió forintos költségéhez az önkormányzati önerő mellett 150 millió forinttal járul hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kiemelt sportágak létesítményfejlesztési támogatásával – tájékoztatta az MTI-t a beruházás projektmenedzsere.

Szenczi Gyula hozzátette, a városi sportcsarnok melletti területen épülő, részben kétszintes létesítmény alsó szintjén kap helyet a küzdőtér két birkózószőnyeggel, valamint kondicionáló helyiséget és irodát építenek.

A birkózócsarnok munkálatai a tervek szerint augusztusban fejeződnek be, a csarnokot a szeptemberi bányásznapon adják át.

A Dorogi Nehézatlétikai Club elnöke, Puksa Ferenc elmondta, a birkózószakosztály 1930-ban alakult, és néhány éven belül Györgyei Ferenc olimpikon vezetésével az ország egyik meghatározó csapatává vált. Tagjai közül később többen magyar válogatottak, világ- és Európa-bajnoki szereplők, olimpikonok voltak.

A klubnak a birkózószakosztályban 100 igazolt versenyzője van, ez az utánpótlás-nevelés egyik bázisa.

A Dorogi Nehézatlétikai Clubban karate-, kempó-, ketrecharc- és szumószakosztály is működik.

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:50

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Dorogra Zalaegerszegről érkezik edző, Diósgyőrből támadó

Labdarúgó NB II
2025.07.22. 09:22

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05
Ezek is érdekelhetik