Súlyemelés: „Nincsenek doppingérzékeny sportágak, csak...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.23. 11:17
Gyurkovics Ferenc, a magyar súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya a Magyar Időknek adott interjúban többek között kitért sportága hazai helyzetére, valamint arra a hiedelemre, hogy a súlyemelés az egyik olyan sportág, amely a doppingszerektől leginkább fertőzött.

Gyurkovics Ferenc 38 évesen szerezte meg tizedik magyar bajnoki aranyérmét a hétvégi súlyemelő ob-n. Bár már több mint egy éve szövetségi kapitányként tevékenykedik, máig napi rendszerességgel edz, és alkalmanként versenyez is. Korábban – a 2004-es olimpia kapcsán – viszont maga is esett már doppingvétségbe, ennek ellenére kétli, hogy a tiltott szerek alkalmazása a legtöbb súlyemelőt érintené.

„Nincsenek doppingérzékeny sportágak, csak doppingérzékeny emberek, sportágtól függetlenül – vélekedik Gyurkovics. – A súlyemelés alapsportág, már az ókori időkben is avattak bajnokokat kősúlyok emelésben, kétség sem férhet hozzá, hogy helye van a nap alatt.”

„Egyre több sportágban ismerik fel a súlyemelésben rejlő értékeket. A népszerű crossfit félig súlyemelés, de kondigépek helyett a labdarúgók és a kézilabdázók is egyre inkább alkalmaznak súlyemelő gyakorlatokat erőfejlesztéshez. Tőlem is egyre gyakrabban kérnek más sportágak képviselői tanácsot. Azt is mondhatnám, a súlyemelés a nemzetközi sportéletben a reneszánszát éli” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20
Ezek is érdekelhetik