Díjugratás: hat év után ismét Kiskunhalason rendezik az ob-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 14:31
Hat év után szeptember 7. és 10. között ismét Kiskunhalason rendezik meg a díjugrató országos bajnokságot.

„A minősítő versenyek legjobb 30 lovasa állhat rajthoz, akik 150 és 155 centis akadályokon küzdenek majd meg” – mondta az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Szotyori-Nagy Kristóf, a magyar szövetség díjugrató szakágának elnöke, aki hozzátette, 2009 óta a győztes minden évben személyautót nyer.„A minősítő versenyek legjobb 30 lovasa állhat rajthoz, akik 150 és 155 centis akadályokon küzdenek majd meg” – mondta az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Szotyori-Nagy Kristóf, a magyar szövetség díjugrató szakágának elnöke, aki hozzátette, 2009 óta a győztes minden évben személyautót nyer.

A sportvezető az esélyeket illetően úgy vélekedett, hogy az ötszörös bajnok Horváth Balázs számít favoritnak, akinek tavaly szakadt meg a sikersorozata. A címvédő ifj. Szabó Gábort is az esélyesek közé sorolta annak ellenére, hogy a jelenleg is zajló göteborgi Európa-bajnokságon nem szerepelt jól. Úgy vélte, hogy a kontinensviadalon szintén érdekelt Hugyecz Mariannal és a középdöntő második fordulójába jutott Krucsó Szabolccsal szintén számolni kell.

Juhász Tibor versenymenedzser jelezte, az elmúlt években megvalósult fejlesztések tették lehetővé, hogy ismét Kiskunhalas legyen az ob házigazdája. Kiemelte, a létesítmény 400 millió forintos állami forrást kapott, amelyből ősszel olyan jelentős infrastrukturális beruházások valósulnak meg, mint a csatornázás, utak építése, szociális létesítmények, mosdók, vizesblokkok, öltözők és istállók felújítása. Szerinte az újabb fejlesztések a rangos hazai versenyek mellett a nemzetközi szövetség (FEI) előírásainak is megfelelve, nemzetközi viadalok rendezésére is alkalmassá teszik a kiskunhalasi lovasbázist.

„A mostani fejlesztéseket első ütemnek tekintjük és bízunk további forráslehetőségekben, hogy folyamatosan megújuljon ez a nagy hagyományokkal rendelkező dél-alföldi lovas központ” – mondta Juhász, hozzátéve, hogy az üzemeltető eddig is és ezután is jelentős önerőt használ fel a fejlesztésekre.

„A szeptember 7-én kezdődő magyar bajnokságra felkészültünk, a most folyó országos minősítő verseny egy főpróba. A több száz ló elhelyezésére mobil lóállásokat állítunk és az ellátásukhoz is minden szükséges feltételt megteremtünk” – jelentette ki Rózsahegyi Róbert versenyigazgató, egyben a létesítmény szakmai vezetője, aki elárulta, a füves arénában új akadályok színesítik majd a meglévő akadályparkot.

A versenyt a közönség óriáskivetítőn is követheti, mind a négy nap ingyenes lesz a belépés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik