Cselgáncs-vb: továbbra is csak Japánnak van aranyérme

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.29. 18:51
A hétfői nyitó naphoz hasonlóan kedden is mindkét súlycsoportban japán győztest avattak a budapesti cselgáncs-világbajnokságon.

Férfi 66 kilogrammban a címvédő és tavaly olimpiai második dél-koreai An Ba Ul csak hetedik lett, a dobogó tetejére pedig a mindössze húszéves Abe Hifumi állhatott. Az első felnőtt-vb-jén szereplő ázsiai dzsúdós volt 2014-ben minden idők legfiatalabb Grand Slam-győztese.

A nőknél véget ért Majlinda Kelmendi nagy sorozata: az olimpiai, kétszeres világ- és idén Európa-bajnok koszovói klasszis 2015. november 20. – 27 mérkőzés – óta nem kapott ki, a Papp László Arénában azonban kétszer is vesztesen hagyta el a tatamit. Előbb az elődöntőben tízperces meccsen alulmaradt a későbbi aranyérmes – és a nyolcaddöntőben Szabó Katinkát legyőző – Sisime Aival szemben, majd a bronzcsatában a brazil Érika Mirandával sem bírt, aki 21 hónapja is megverte őt.

CSELGÁNCS-VB, BUDAPEST
FÉRFIAK, 66 KG

1. Abe Hifumi (Japán)
2. Mihail Puljajev (Oroszország)
3. Tal Flicker (Izrael) és Vazsa Mergvelasvili (Grúzia)

NŐK, 52 KG
1. Sisime Ai (Japán)
2. Cunoda Nacumi (Japán)
3. Natalja Kuzjutyina (Oroszország) és Érika Miranda (Brazília)
...Pupp Réka és Szabó Katinka helyezetlen

Legfrissebb hírek

Gercsák Szabina nyolcaddöntős a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
37 perce

Cselgáncs-vb: a fojtófogás után elájult a francia dzsudoka

Egyéb egyéni
15 órája

Cselgáncs-vb: Szabó és Szegedi is kiesett, Kovács Kitti nyolcaddöntős

Egyéb egyéni
23 órája

Gyertyás Róza bronzérmes a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 18:06

Gyertyás bronzéremért küzdhet a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:20

Cselgáncs-vb: Pupp negyeddöntős, Pongrácz és Gombás a 32-ig jutott

Egyéb egyéni
2025.06.14. 13:05

Andrási Márton az ötödik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 18:50

Andrási Márton bravúrgyőzelem után kikapott a negyeddöntőben, de a bronzért küzdhet a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.13. 16:01
Ezek is érdekelhetik