Vívó-vb: Szász-Kovács és Várnai is a tizenhat között búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.23. 15:32
Szász-Kovács Emese egyetlen tusra volt a nyolc közé jutástól a lipcsei vívó-világbajnokságon. De ahogy Várnai Vivien, így ő is a nyolcaddöntőben fejezte be a női párbajtőrözők versenyért.

Szász-Kovács az asszó elejétől kénytelen volt futni az eredmény után, a német Alexandra Ndolo egy-két tussal mindig előtte járt. Olimpiai bajnokunk azonban 7:5-ös hátrányból fordított 9:7-re, de ellenfele aztán utolérte. 10:10 után ismét átvette a vezetést, és már 14:11 is állt az eredményjelzőn a javára, amikor Emese sorozatban háromszor talált. A győztes tust azonban Ndolo adta, így Szász-Kovács 15:14-re kikapott a nyolc közé jutásért.

Logunova jól kezdett Várnai ellen, hiszen 4:1-re is vezetett, de a magyar vívó a második körben felzárkózott egy találatra. Sőt, a harmadikban egyenlített is, de 10:10 után az orosz sorra adta az egylámpás tusokat, és 15:10-re nyert.

Ezzel vasárnap a mieinknek befejeződött a világbajnokság, hiszenDósa Dániel is kiesettmár a férfi tőrözők viadalán.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, LIPCSE
NŐI PÁRBAJTŐR, 138 INDULÓ
Csoportkör:Várnai Vivien 4 győzelem/1 vereség, Mihály Kata 4/2, Budai Dorina 1/5 (kiesett)
A 64 közé jutásért:
Várnai
–Fabiana Bonito (portugál) 13:9
Mihály–Eliana Lugo(venezuelai) 9:15
A 32 közé jutásért:
Szász-Kovács Emese–Eliana Lugo (venezuelai) 15:10

Várnai–Pauline Brunner (svájci) 15:12
A 16 közé jutásért:
Szász-Kovács
–Anfisza Pocskalova (ukrán) 15:8
Várnai–Csu Ming-je (kínai) 15:10
Nyolcaddöntő:
Szász-Kovács–Alexandra Ndolo (német) 14:15
Várnai–Tatyjana Logunova (orosz) 10:15

 

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

A női párbajtőrcsapat 11. lett a vívó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.26. 17:58

1987 után szerzett újra vb-érmet a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
2025.07.26. 17:12

Vívó-vb: Nagy Blanka a nyolcaddöntőig jutott női párbajtőrben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:30

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26

Vívás: Muhari Eszter aranyérmes a barcelonai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik