Vívó Eb: a 16 éves Pusztai Liza érmes női kardban!

Vágólapra másolva!
2017.06.12. 13:35
Jól kezdték a magyar női kardozók a grúziai vívó Európa-bajnokságot, négyük közül hárman bejutottak a nyolcaddöntőbe, a legjobb nyolc közé azonban már csak a kadet világbajnok Pusztai Liza verekedte be magát. Sőt, a 16 esztendős kiválóság az elődöntőig is eljutott.

Tbilisziben hétfő reggel kezdődött meg az idei kontinensviadal, amelyen nincs kiemelés, így a világranglistán második Márton Annának is vívnia kellett a csoportkörben, hasonlóan a 16 éves Pusztai Lizához, illetve Katona Renátához és Záhonyi Petrához.

A selejtező nem jelentett gondot egyik magyarnak sem, Márton a hatból öt, Pusztai és Záhonyi négy, Katona pedig három asszót nyert. Ezt követően a főtáblán a 64 között Mártonnak és Pusztainak nem is kellett vívnia, Záhonyi pedig simán, hat tussal verte a görög Marina Paizit (15:9), míg Katona 15:13-ra a fehérorosz Palina Kaszopjaropvicsot.

A 32 között folytatódtak a magyar sikerek, a tavalyi ezüstérmes Márton az ukrán Olga Zvonir ellen vívott és könnyedén, 15:7-re győzött, Pusztai pedig még simábban, 15:4-re nyert a spanyol Lucia Martin-Portugues ellen. Katona is továbbment, miután négy tussal jobbnak bizonyult a török Iryna Shchuklánál. Az első magyar kieső Záhonyi lett, miután nem tudott mit kezdeni a németek kiváló vívójával, Anna Limbachhal, aki ellen csupán két találata volt.

A következő körben magyar szempontból már több volt a kudarc, mint a siker, igaz, sem sokon múlott, hogy akár mindhárman a negyeddöntőbe kerüljenek. A három magyart egyszerre szólították a pástokra. A kéken Pusztai a csoportkör alapján első kiemelt azeri Szabina Karimova, a sárgán Katona a grúz Teodora Kahiani, míg a zöldön Márton az orosz Szofija Pozdnyakovával vívott.

A három közül Pusztai meccse sima volt, a magyar tinédzser magabiztos, 15:10-es győzelmet aratott, ugyanakkor Katona és Márton egyaránt kiélezett asszót bukott el, előbbi két, utóbbi pedig egyetlen tussal.

A nap során a férfi tőrözők egyéni versenyeit is megrendezik. Itt a négy magyar közül három, Dósa Dániel (csoportban 4 győzelem/2 vereség) Németh András (3/3) és Hári Máté (3/3) jutott fel a főtáblára, Mátyás Bálint (1/5) viszont a csoportkör után kiesett.

A negyeddöntőben folytatódott Pusztai nagyszerű menetelése, 15:12-re győzte le a német német Anna Limbachot! Ezzel eldőlt, hogy Pusztai biztosan érmes helyen végez, mert az olimpiákkal ellentétben itt két bronzérmet osztanak ki.

Az elődöntőben a hazai színekben szereplő Teodora Kakianival vív. Az összecsapásra magyar idő szerint 16 órakor kezdik, az asszót az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
10 órája

Vívó Eb: Battai Sugár és Katona Renáta a legjobb 16 között a női kardozóknál

Egyéb egyéni
12 órája

„Egyszerűen elfáradtam” – Szilágyi Áron a vívó Eb karddöntője után

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:53

Szilágyi Áron ezüstérmes a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 20:56

Bronzérmet nyert Pásztor Flóra a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:10

Vívó Eb: negyeddöntős a tőröző Pásztor Flóra

Egyéb egyéni
2025.06.14. 16:00

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

„Szilágyi Áron pusztító erővel tért vissza”

Egyéb egyéni
2025.06.04. 11:03
Ezek is érdekelhetik