Olimpia 2018: közös csapat? Észak-Korea szerint már késő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 14:27
Észak-Korea egyik sportvezetője szerint már késő megfontolni a közös csapatra vonatkozó dél-koreai javaslatot a februári pjongcsangi téli olimpiát illetően.

A Koreai Köztársaság május elején megválasztott elnöke, Mun Dzse In szombaton, a Mujuban zajló tékvandó-világbajnokság nyitónapján beszélt arról, hogy a koreaiak egy csapatban versenyezhetnének, akárcsak az 1991-es asztalitenisz-világbajnokságon.

A vb-re utazó északi küldöttség csapatvezetője, Csang Ung – aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja – ugyanakkor egy lapnak elmondta, a két ország között fennálló feszült viszony miatt ennek nincs realitása. Hozzátette, hogy az olimpiát nem lehet politikai célokra használni, s nem hiszi, hogy mindez segítene a két ország közötti kapcsolatok javításán.

Csang annak a lehetőségét is kizárta, hogy Észak-Koreában legyen egy-két olimpiai helyszín jövő februárban, mint mondta, ez elkésett ötlet.

Dél-Koreában nem csupán az új elnök, hanem a sportvezetők is többször nyitottnak mutatkoztak közös csapat indítására. A múlt héten a sportért felelős minisztérium egyik igazgatója beszélt arról, hogy szívesen tárgyalna a NOB-bal arról, hogy a női jégkorong-tornán észak-déli közös együttes szerepelhessen. Csang azonban ezt a lehetőséget is kizárta.

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
19 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
5 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
22 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55
Ezek is érdekelhetik