Sportlövő-vk: versenyzőnk esett ki elsőként a döntőben

MTI MTIMTI MTI
2017.05.20. 19:06
A juniorkorú Major Veronika bejutott a döntőbe, s ott végül a nyolcadik helyen zárt, míg Csonka Zsófia éppen lemaradt a fináléról és kilencedik lett a női sportpisztolyosok versenyében a müncheni sportlövő-világkupaverseny szombati napján.

Az eredetileg futócéllövő, de az olimpiai szereplés érdekében két éve pisztollyal is foglalkozó Major a viadal honlapja szerint 584 körrel a hetedik helyen jutott be a nyolcas döntőbe, ahol négy ötös sorozat után elért 8 ponttal lett az első kieső.

A futócéllövésben sokszoros junior világ- és Európa-bajnok, márciusban légpisztolyban is korosztályos Eb-címet szerző Major szereplése bravúros, mivel a mostani szezon előtt még csupán 574 kör volt az egyéni csúcsa – amit a múlt heti Eb-válogatón 11 körrel javított meg –, a müncheni ráadásul hagyományosan az év legerősebb versenyeinek egyike. A német városban rendre elindul mindenki, aki számít, s a mezőny ezúttal is tele volt olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal.

Major mellett a szám Eb-címvédője, a londoni olimpián 25 méteren hatodik, Rióban 10. Csonka Zsófia is kiválóan lőtt, 583 körös eredményével pedig 9. lett úgy, hogy csak kevesebb belső tízese miatt maradt le a fináléról.

A sportpisztolyban világbajnoki bronzérmes Tobai-Sike Renáta 568 körrel az 59. pozícióban zárt a 86 fős mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes Eszter hét tizeddel maradt le a légpuska döntőjéről

Egyéb egyéni
2026.04.12. 17:17

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
2026.04.11. 16:07

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 13:31

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2026.04.07. 17:36

Sportlövő Eb: tizennyolc fős magyar csapat indul Eszéken

Egyéb egyéni
2026.04.02. 19:37

Sportlövő Húsvét-kupa: Péni István vasárnap sem talált legyőzőre összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.03.29. 20:15

Országos csúccsal győzött Péni István összetett puskában a Húsvét-kupán

Egyéb egyéni
2026.03.28. 18:32
Ezek is érdekelhetik