Ki az értékesebb? – Szöllősi György jegyzete

Az ember azt gondolná, hogy a profi sport szigorú, de egyszerű világában az a legértékesebb, akinek a teljesítményéért a legtöbbet fizet a piac, vagy legalábbis valaki. Főleg ha egy üzleti magazin állítja össze a „legértékesebb magyar sportolók" listáját. Mert bár mi természetesen tudjuk, hogy a sportban (is) éppen az a szép és az értékes, ami pénzzel nem mérhető, sőt megfizethetetlen, de minden ilyen lista egyfajta játék, amelynek létjogosultságát ugyanakkor kár megkérdőjelezni. Az viszont legalábbis sokat mond, hogy míg a magazin nemzetközi kiadása tisztán és egyszerűen „a világ legtöbbet kereső" sportolóit rangsorolja hagyományosan, nálunk rögtön kissé szemérmesebb (és nehezebben követhető) szisztéma alapján az úgymond „legértékesebbeket", akiknek sorrendbe állításánál a sporteredmények mellett a nagy reklámozó vállalatok által megszabott értékmérő is számít (egyébként ez utóbbi besorolás is tét nélküli játék csupán, pedig éppenséggel a valós reklámbevételeket is számba lehetne venni, azaz megint a kereseteknél lyukadnánk ki). Vagyis sokkal inkább afféle szimpátialistáról beszélünk, semmint a piac diktálta névsorról, hiszen félő, hogy még a nemzetközi összehasonlításban meglepően magas hazai olimpiai tiszteletdíjak ellenére is futballistáknak jutna a legelőkelőbb helyezések többsége...

Így aztán a magyar Forbes listája félúton van a legnagyobb hatású (ez talán az Év sportolója-szavazás szempontja) és a legtöbbet kereső sportolók (ez sem kevésbé érdekes) rangsora között. És tanulságokkal így is bőven szolgál. Két évvel ezelőtt, a válogatott Eb-kijutása előtt például még csak egyetlen futballista (Dzsudzsák Balázs) került rá egyáltalán a listára, a kedden közzétett 25-ös rangsorban pedig már négy labdarúgó van, hárman a top tízben (miközben éppen a legjobb marketinges, az Év labdarúgója, Király Gábor nevét nem is találjuk a sorban, úgy látszik, a szerkesztőket nem hatotta meg a szürke mackóalsó mint termék). Érdekes az is, hogy az olimpiai eredményeket hagyományosan nagyon nagyra értékelő országunkban (bár három olimpiai hős áll a lista tetején) az olimpia évét értékelve a rangsorolt huszonöt sportember többsége (17) nem nyert érmet, vagy ott sem volt Rióban (a legjobb tizenegyből hatan), egy részük nem is olimpiai sportágban szerepel, lám, mégis meglehetősen ismert és jó reklámhordozónak számít.

S hogy mi a legfőbb tanulság? Az, hogy minden rangsorban az a legjobb, hogy vitatkozni lehet róla.