NS: Djuricin center lenne; a férfi kézisek osztályzókönyve – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.25. 23:43
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:


Marco Djuricin a Ferencváros valenciai edzőtáborából adott interjút Galambos Dánielnek, akinek elmondta, hogy legszívesebben nem a szélen játszana, hanem center lenne, hiszen ez kell a gólokhoz, hogy 14 győzelemre és aranyra készülnek tavasszal, no meg hogy mostantól már semmit sem lehet a nyári fáradtságra fogni…
Marco Djuricin a Ferencváros valenciai edzőtáborából adott interjút Galambos Dánielnek, akinek elmondta, hogy legszívesebben nem a szélen játszana, hanem center lenne, hiszen ez kell a gólokhoz, hogy 14 győzelemre és aranyra készülnek tavasszal, no meg hogy mostantól már semmit sem lehet a nyári fáradtságra fogni…

Eközben Újpesten egy régi harcost szerződtettek – mégpedig az utánpótlás irányítójának. Kovács Ervin Belgiumból tér haza egykori klubjába, amelynek színeiben 1984-ben ifi Európa-bajnoki címet szerzett.

Halmosi Péter a tőle megszokott nyíltsággal beszélt Pietsch Tibornak a kissé átalakuló, de a csapatkapitánya szerint egyáltalán nem gyengülő Haladásról..

A sajtó szerint sérült Kádár Tamás, valójában egyszerűen félti őt a kklubja. Hogy mitől? Nyilvánvalóan attól, hogy küszöbön álló átigazolása előtt hirtelen megsérül…

A hetedik helyen zárt a magyar férfi kézilabda-válogatott a vb-n. Simon József Franciaországból kritikus szemmel osztályozta le a csapatot, amelyben például a sérüléssel küzdő Nagy László csak 4-est kapott a lehetséges 10-ből. Zubai Szabolcs mindeközben lemondta a válogatottságot. Mindemellett Xavi Sabaté-nagyinterjú, szünnapi kézi-vb-s anyagok két oldalon.

A tenisz Australian Openen Federer után újabb legenda, Rafael Nadal jutott be a négy közé, de nála is nagyobb szenzáció a legutóbb 18 (!) éve Grand Slam-elődöntős Mirjana Lucic-Baroni szereplése – mindezekről Klein Ron írt.

Az úszók pedig megváltak az eddigi szakmai vezetőktől, és Sós Csabát választották kapitányuknak. A mester Kovács Erikának azt is elmesélte, hogy mindössze harminc éve várt erre a feladatra.

...és ha csütörtök, akkor Amerika melléklet 4 oldalon – az örök Super Bowl-edző Bill Belichickkel és a távozó amerikai elnök, Barack Obama sportünnepségeivel.

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32