NS: Dárdai nem aggódik; Juhász a takaró alatt izzadt – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.31. 00:04
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Dárdai Pál nem aggódik: bár a Hertha elveszítette legutóbbi két bajnokiját, így a német sajtó már válsághelyzetről ír, a berliniek magyar edzője teljesen nyugodt, elvégre eddig rendre pontosan az történt, amit megjósolt. Pietsch Tibornak Berlinben azt is elárulta, mi okozza a csapat mélyrepülését – nagyinterjú az izgalmas fajtából.
Dárdai Pál nem aggódik: bár a Hertha elveszítette legutóbbi két bajnokiját, így a német sajtó már válsághelyzetről ír, a berliniek magyar edzője teljesen nyugodt, elvégre eddig rendre pontosan az történt, amit megjósolt. Pietsch Tibornak Berlinben azt is elárulta, mi okozza a csapat mélyrepülését – nagyinterjú az izgalmas fajtából.

És nem az egyetlen: Lovrencsics Gergő, a Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros támadója elmondta Babják Bencének, miért sikerült kevésbé jól számára az őszi idény.

Eközben Juhász Roland Marbellán lábadozik, legalábbis négy napig a takaró alatt izzadt lázasan, míg a többi Videoton-játékos az edzéseken. De már jobban van – és Borsi Gergelynek azt is elmondta, mivel töltik a pihenőidőt a társakkal.

Szóval szép dolog az edzőtábori élet, de mi van az edzőmeccsekkel? Somogyi Zsolt elemzéséből kiderül, hogy a legtöbb csapat egyelőre pont ugyanazt nyújtja a külföldi ellenfelekkel szemben télen, amit a nemzetközi kupákban nyáron, csak most legalább nincs tét. De hát nem most kell győzni, ugye... – de valamikor azért nem ártana.

Szokásos csapatsportos légióskörképünk aktuális fejezetében megismerkedhetnek egy magyar hölggyel, aki tízezer néző előtt, egy hátrányból fordítva aratott kupagyőzelem során megszerzi a győztes pontot – a röplabdás Sándor Renátáról van szó.

A férfi kézilabda-világbajnokság végeztével érdemes szembe néznünk a helyzetünkkel: miért van távol a magyar válogatott az elittől? Mi hiányzik? Mit tudnak a döntős norvégok és franciák, amit mi nem? Hol rontottuk el? Simon József tűpontos elemzése.

„Nincs önbizalmam, nem lövök eleget kapura és bátortalan vagyok" – ez ám az önjellemzés, ráadásul Hornyák Dóra, a Ferencváros kézilabdázója ezt azután mondta, hogy legalább fél éve a legjobb meccsét játszotta. Mi változott? Hogyan győzte le a félelmét? Tanulságos történet arról, hogy az alapos önismeret mennyit számít.

Az olimpiai bajnok Szász Emese néha még elszúrja a saját nevét, merthogy valójában már Szász-Kovács Emesének hívják, elvégre férjhez ment. De csak neve új, az elszántsága és a maximalizmusa nem változott.

Ezen a kedden Kihívás szabadidősport-mellékletünk a soros:
– Ha hó, akkor szánkózás: mit kell tudni, ha a családdal egy jó szánkópályát keresnénk?
– Inkább a léc, mint a sellőfarok, azaz nem is nagy kunszt újrakezdeni néhány év után a síelést
– Hetente egyszer már erősítő gépet is használjon, aki kis pocakja helyett kockahasat szeretne a nyárra

Legfrissebb hírek

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
4 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
12 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
2025.08.20. 23:25

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24
Ezek is érdekelhetik