A müncheni olimpia aranyérmes súlyemelője, az ötszörös olimpikon Földi Imre az ötödik, aki a nemzet sportolójaként megkapta a Prima Primissima-díjat. A hetedik emeleten, szerényen élő legenda füstölve is megcélozza a századik évet.
– A sportág halhatatlanja, a nemzet sportolója, Tatabánya díszpolgára, a város sportcsarnokának névadója, itthon, majd a nemzetközi szövetségnél is az évszázad súlyemelőjének választották – mivel lehet még gazdagítani a dicsőségtáblát?
– Nem is tudom. Egy biztos, a Prima Primissima-díj váratlanul ért… De talán a NOB-érdemérem… Igen, az nincs meg.
– Tudja, amikor mint egy sporttrófeát, megragadta és felmutatta az íjászt mintázó szobrot, eszembe jutott az a mondat, amellyel csaknem minden Földi Imre-életrajz kezdődik: tizenhat évesen Kecskemétről került el Tatabányára vájártanulónak. De mi volt előtte, kisgyermekkorában?
– Hát, nehezen éltünk… A világháború alatt elhunyt édesanyám, amikor 1944 novemberében együtt menekült a család az orosz front elől. Apám hajtotta a lovaskocsit az országúton, amikor a földközelbe ereszkedő orosz gépek géppuskázni kezdtek – mint a záporeső, úgy pattogtak körülöttünk a puskagolyók. Édesanyámat, aki mögöttünk ült, eltalálták, hatévesen elvesztettem. Félárvák lettünk Laci bátyámmal.
– Szörnyű… Hogy alakult a sorsuk a tragédia után?
– Nem jól. Apám nehezen jutott munkához, aztán amikor az ötvenes évek elején feketén levágott két marhát – ami ugye tilos volt –, három év börtönre ítélték.
Hogy miként alakult a későbbiekben Földi Imre keserűen induló gyerekkora, miként lett vájártanuló Tatabányán, kinek hatására választotta a súlyemelést, hogyan vált sportága egyik legjobbjává, s miként ismerkedett meg az immár ötvenöt éve őt óvó feleségével, arról a Nemzeti Sport szombaton megjelenő Hosszabbítás című mellékletében olvashatnak.
És még olvashatnak arról, hogy…
– Détári Lajos végre az amerikai túra három mérkőzésén magára ölthette a Juventus mezét, s az újságírók már arról faggatták, hogyan tudna együtt játszani Roberto Baggióval…
– megérkezett egykor Ferrero Rocher-dobozként szolgáló csapatbuszán a ZTE, kifutott a pályára az RPG vállról indítható rakétavető gránát lövedéktokjában utazó Honvéd, mászik elő dobozából az NSZK, az Újpest, Argentína, a Liverpool, a futsal vonalat erősíti a Göcsej és a Dunakeszi…
– tizenhat éve dolgozik az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anitával az év atlétaedzőjének választott Eperjesi László, aki – miután versenyzőként futó volt – autodidakta módon képezte ki magát dobóedzőnek…
– Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf olyan a Borkonyhának, mint az AS Romának Francesco Totti vagy az AC Milannak Paolo Maldini.
