Pankráció: bemutatkozott a korábbi német válogatott kapus – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.04. 13:08
null
Tim Wiese győzelemmel mutatkozott be (Fotó: Twitter/Sky Sports)
Ugye még emlékeznek Tim Wiesére, a Werder Bremen és a német válogatott korábbi válogatott kapusára, aki két évvel ezelőtt, 32 évesen úgy döntött, hogy inkább a gyúrásnak és a testépítésnek szenteli az életét, majd a WWE nevű pankrátorszervezet profi szerződést ajánlott neki.

Tim Wiese 2014-ben egy frankfurti gálán mutatkozott be – igaz, csak vendégszereplőként –, ám a volt kapus akkor úgy gondolta, még kicsit erősítenie kellene ehhez, így neki is kezdett a dolognak. Mindezt a honfitárs testépítővel, Murat Demirrel az oldalán tette. Az eredmény elképesztő volt: Wiese igazi szörnyeteggé gyúrta magát.

Idén júniusban Triple H, a WWE alelnöke felajánlotta Wiesének, hogy folytassa az edzéseit a szervezet hivatalos termében, s a kapus nem utasította vissza az ajánlatot. A felkészülés olyannyira jól sikerült, hogy csütörtök este bemutatkozott a müncheni Olympiahalléban.

Wiese az eseményen egy csapatmeccsen, Sheamus és Cesaro oldalán bunyózott Primo és Epico, valamint Bo Dallas ellen. A bunyót a korábbi német válogatott kapusának csapa nyerte.

„Fantasztikus érzés volt ekkora mérkőzésen debütálni” – mondta a gála után Wiese a TalkSportnak.


Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
14 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
15 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16