NS: nyakunkon a vb-selejtező; majdnem csoda történt – hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.09. 23:39
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:


Nyakunkon a Lettország elleni világbajnoki selejtező: hétfői számunkban Voleszák Gábor kollégánk már Rigából jelentkezik, ahol az arcokat fürkészte, amikor a válogatott játékosai megérkeztek a repülőtérre, és elég sok mindent megtudott. De beszélt Bernd Storck kapitánnyal, Gulácsi Péterrel és Guzmics Richárddal is. Somogyi Zsolt elemzéséből pedig kiderül, mit is kellene kezdeni a pénteken még cseppet ingatag hátvédsorral.

A többi vb-selejtezőt is alaposan körbegyalogoljuk: a mi csoportunk kapcsán a vérszemet kapott feröeriekről és Cristiano Ronaldóról is szó esik, de kiderül az is, ki adott új lendületet a Franciaország ellen készülő holland válogatottnak, hogy mi történt Thomas Müllerrel és Wayne Rooneyval, na meg beszámolunk a vasárnap esti meccsekről is.

Herczeg András már csak beugró vezetőedző Debrecenben, de sok mindent lát és még több mindent gondol: Csillag Péternek a liverpooli emlékektől a fiatalok megfelelő fejlődésének titkán át Balogh Norbert pályájáig számtalan témában elmondta a véleményét.

Tudósítóink ott voltak, ahol majdnem csoda történt, és ott is, ahol tényleg: Simon József a Szeged Kielce elleni kis híján végigvitt varázslatát dokumentálta (és az is kiderült, mit szólt az exszegedi Dean Bombac a szeretetteljes fogadtatáshoz), Papp Bálint pedig Érden esett egyik ámulatból a másikba, hiszen amit a röpis lányok véghezvittek, az egészen csodálatos volt!

Lewis Hamiltonról nem mondhatnánk ugyanezt, mindenesetre Zsoldos Barna két oldalon világítja meg a Japán Nagydíj minden elképzelhető vetületét, mercedesestől, verstappenestől, vettelestől.

Egerben nagy ünnep volt vasárnap: Biros Péter búcsúmeccsén szem nem maradt szárazon, és kivételesen nemcsak azért, mert vízilabdázás közben mégiscsak jobb, ha bedugja a fejét az ember a vízbe. Rác Benedek az eseményen nemcsak az ünnepelttel, hanem összesen tucatnyi olimpiai aranyérem gazdáival is beszélgetett.

Hétfő lévén a kód neve: Népsport: retromellékletünkből kiderül, hogyan játszotta hatvan éve Bécsben a búcsúmeccsét az Aranycsapat úgy, hogy nem is tudott erről, na meg az is, hogy mi történt az MTK-pálya 104 évvel ezelőtti avatóján. És felidézzük a születésnapos Kisházi Beatrix és Sárosi László pályaívét is.

Nyakunkon a Lettország elleni világbajnoki selejtező:
hétfői számunkban Voleszák Gábor kollégánk már Rigából jelentkezik, ahol az arcokat fürkészte, amikor a válogatott játékosai megérkeztek a repülőtérre, és elég sok mindent megtudott. De beszélt Bernd Storck kapitánnyal, Gulácsi Péterrel és Guzmics Richárddal is. Somogyi Zsolt elemzéséből pedig kiderül, mit is kellene kezdeni a pénteken még cseppet ingatag hátvédsorral.

A többi vb-selejtezőt is alaposan körbegyalogoljuk: a mi csoportunk kapcsán a vérszemet kapott feröeriekről és Cristiano Ronaldóról is szó esik, de kiderül az is, ki adott új lendületet a Franciaország ellen készülő holland válogatottnak, hogy mi történt Thomas Müllerrel és Wayne Rooneyval, na meg beszámolunk a vasárnap esti meccsekről is.

Herczeg András már csak beugró vezetőedző Debrecenben, de sok mindent lát és még több mindent gondol: Csillag Péternek a liverpooli emlékektől a fiatalok megfelelő fejlődésének titkán át Balogh Norbert pályájáig számtalan témában elmondta a véleményét.

Tudósítóink ott voltak, ahol majdnem csoda történt, és ott is, ahol tényleg: Simon József a Szeged Kielce elleni kis híján végigvitt varázslatát dokumentálta (és az is kiderült, mit szólt az exszegedi Dean Bombac a szeretetteljes fogadtatáshoz), Papp Bálint pedig Érden esett egyik ámulatból a másikba, hiszen amit a röpis lányok véghezvittek, az egészen csodálatos volt!

Lewis Hamiltonról nem mondhatnánk ugyanezt, mindenesetre Zsoldos Barna két oldalon világítja meg a Japán Nagydíj minden elképzelhető vetületét, mercedesestől, verstappenestől, vettelestől.

Egerben nagy ünnep volt vasárnap: Biros Péter búcsúmeccsén szem nem maradt szárazon, és kivételesen nemcsak azért, mert vízilabdázás közben mégiscsak jobb, ha bedugja a fejét az ember a vízbe. Rác Benedek az eseményen nemcsak az ünnepelttel, hanem összesen tucatnyi olimpiai aranyérem gazdáival is beszélgetett.

Hétfő lévén a kód neve: Népsport: retromellékletünkből kiderül, hogyan játszotta hatvan éve Bécsben a búcsúmeccsét az Aranycsapat úgy, hogy nem is tudott erről, na meg az is, hogy mi történt az MTK-pálya 104 évvel ezelőtti avatóján. És felidézzük a születésnapos Kisházi Beatrix és Sárosi László pályaívét is.

Legfrissebb hírek

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
17 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25
Ezek is érdekelhetik