NS: Balajcza feltette a kezét; Hali-Fradi rangadó – szombat

Ugye, hogy elrepült ez a három hét! Legalábbis azon olvasóink számára, akik nem kerettagok egyetlen NB I-es futballcsapatnál sem. A többieknek viszont végig kellett melózniuk a vagy túl hosszúra nyúlt, vagy épp optimális szünetet (attól függ, kit kérdezünk, ugye), de most végre jön a következő forduló. És mivel ez a helyzet, jön szokásos nagyszabású beharangozó-sorozatunk is négy oldalon a hat meccsről!

Az újpesti Balajcza Szabolcs például felteszi a kezét, amit ha munka közben tenne meg egy-egy kitüntetett pillanatban, akkor talán nem kellene olyanokat mondania most Galambos Dániel interjújában, hogy „a legutóbbi két bajnokin beszedett hét gólból háromért én vagyok a felelős”, meg „tudom jól, mi volt a baj, de az egyelőre még nem publikus.” A lilák kapusa még mindig őszinte forma.

A Ferencváros és a Haladás meccse előtt Marco Djuricint és Németh Máriót kérdeztük arról, mennyire hiányzott már nekik a tétmeccs, és mire számítanak a saját csapatuktól meg az ellenféltől. És mi a helyzet a diósgyőriekkel, akik a szünet alatt elbújtak a világ szeme elől, de most ismét ki kell lépniük a talán némileg kritikus típusnak mondható szurkolótábor elé? A vasasos Ádám Martin pedig az apukájára gondol.

Beindul a kézilabdás nagyüzem is: két oldalon hat nemzetközi kupaszereplő magyar csapat kalandjairól számolunk be (köztük a négy BL-szereplőéről), sőt még a vasárnap a Szegedet fogadó Vardar Szkopje kapusa, Sterbik Árpád is mesél a várakozásairól.

Verrasztó Evelyn számára sem volt sikertörténet a riói olimpia (bár azt mondja, ebben szerepe volt a bátyja kudarcának is), de azt mondja, még bőven érez magában annyit, hogy ne adja fel – és már nem édesapjával, Verrasztó Zoltánnal készül, mert rá apaként van szüksége.

Szombat lévén Hosszabbítás mellékletünk jön, amelyben kétoldalas, őszinte és emberi nagyinterjút olvashatnak az aktuálisan legszimpatikusabb Magyarországon dolgozó külföldi edzővel, Jan De Brandt röplabdakapitánnyal. Kiderül az is, mire a legbüszkébb és mit hiányol leginkább pályafutásából az elmúlt 35 év legeredményesebb honi kosárlabda-edzője, a férfi élvonalban öt, a nőiben egy aranyat nyerő Farkas Sándor, és hogy milyen volt az önkéntesek élete a riói olimpián, miért dolgoztak ingyen a játékok minden napján napkeltétől napnyugtáig, és miként kértek közös fotót Usain Bolttól? Na meg megtudhatják, hogyan ért fel a csúcsra a riói paralimpia egyetlen magyar aranyérmét nyerő úszó, Tóth Tamás.

Ugye, hogy elrepült ez a három hét! Legalábbis azon olvasóink számára, akik nem kerettagok egyetlen NB I-es futballcsapatnál sem. A többieknek viszont végig kellett melózniuk a vagy túl hosszúra nyúlt, vagy épp optimális szünetet (attól függ, kit kérdezünk, ugye), de most végre jön a következő forduló. És mivel ez a helyzet, jön szokásos nagyszabású beharangozó-sorozatunk is négy oldalon a hat meccsről!

Az újpesti Balajcza Szabolcs például felteszi a kezét, amit ha munka közben tenne meg egy-egy kitüntetett pillanatban, akkor talán nem kellene olyanokat mondania most Galambos Dániel interjújában, hogy „a legutóbbi két bajnokin beszedett hét gólból háromért én vagyok a felelős”, meg „tudom jól, mi volt a baj, de az egyelőre még nem publikus.” A lilák kapusa még mindig őszinte forma.

A Ferencváros és a Haladás meccse előtt Marco Djuricint és Németh Máriót kérdeztük arról, mennyire hiányzott már nekik a tétmeccs, és mire számítanak a saját csapatuktól meg az ellenféltől. És mi a helyzet a diósgyőriekkel, akik a szünet alatt elbújtak a világ szeme elől, de most ismét ki kell lépniük a talán némileg kritikus típusnak mondható szurkolótábor elé? A vasasos Ádám Martin pedig az apukájára gondol.

Beindul a kézilabdás nagyüzem is: két oldalon hat nemzetközi kupaszereplő magyar csapat kalandjairól számolunk be (köztük a négy BL-szereplőéről), sőt még a vasárnap a Szegedet fogadó Vardar Szkopje kapusa, Sterbik Árpád is mesél a várakozásairól.

Verrasztó Evelyn számára sem volt sikertörténet a riói olimpia (bár azt mondja, ebben szerepe volt a bátyja kudarcának is), de azt mondja, még bőven érez magában annyit, hogy ne adja fel – és már nem édesapjával, Verrasztó Zoltánnal készül, mert rá apaként van szüksége.

Szombat lévén Hosszabbítás mellékletünk jön, amelyben kétoldalas, őszinte és emberi nagyinterjút olvashatnak az aktuálisan legszimpatikusabb Magyarországon dolgozó külföldi edzővel, Jan De Brandt röplabdakapitánnyal. Kiderül az is, mire a legbüszkébb és mit hiányol leginkább pályafutásából az elmúlt 35 év legeredményesebb honi kosárlabda-edzője, a férfi élvonalban öt, a nőiben egy aranyat nyerő Farkas Sándor, és hogy milyen volt az önkéntesek élete a riói olimpián, miért dolgoztak ingyen a játékok minden napján napkeltétől napnyugtáig, és miként kértek közös fotót Usain Bolttól? Na meg megtudhatják, hogyan ért fel a csúcsra a riói paralimpia egyetlen magyar aranyérmét nyerő úszó, Tóth Tamás.