NOB: megkérdőjelezik az elnök diplomata-útlevelének jogosságát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.17. 13:45
Több német politikai párt is szeretne választ kapni arra a kérdésre, hogy miért van az 1990-es évek óta diplomata-útlevele Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének.

„Szerdán megkérdezem erről a szövetségi kormányt” – írta hétfőn a Twitteren az ellenzéki Zöldek sportügyi szóvivője, Özcan Mutlu. A Süddeutschen Zeitungnak nyilatkozva úgy fogalmazott: az ilyen
okmányok kiállítása egészen pontos szabályok alapján történik.

A NOB a hétvégén kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Bachnak az 1990-es évek óta ilyen útlevele van. A szervezet ugyanakkor hozzátette: ez nem jelent egyértelműen mentességet és további előjogokat.

Rupert Scholz alkotmányjogász egy rádióinterjúban azt mondta: az, hogy Bachnak diplomata-útleve van, egyáltalán nem helyénvaló, és a szövetségi parlament (Bundestag) sportbizottságának elnöke, a szociáldemokrata párti Dagmar Freitag is úgy fogalmazott: csodálkozik, mert nem lát okot arra, hogy a sportdiplomatának ilyen okmánya legyen.

Legfrissebb hírek

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
10 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
14 órája

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Hétfőn Lausanne-ban hivatalba lép Kirsty Coventry NOB-elnök

Egyéb egyéni
2025.06.23. 08:38

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24
Ezek is érdekelhetik