Triatlon: a szervezőknek más a véleményük a fertőzésveszély kapcsán

2016.08.02. 12:43
A Magyar Triatlon-szövetség (MTSZ) szerint a tisztifőorvos szóbeli tájékoztatása alapján a Lágymányosi-öböl vize sportolásra alkalmatlan, ezért nem lehetett volna megrendezni a hétvégi budapesti triatlonverseny úszószámát, ugyanakkor a szervezők szerint nem volt baj a víz minőségével.

Az MTSZ keddi tájékoztatása szerint figyelmeztették az Ironman 70.3 Budapest elnevezésű viadal rendezőit, hogy fertőzött a víz, ennek ellenére vasárnap megtartották a viadal úszás részét a Dunában.

Ezzel szemben Csomor Tamás, a versenyt szervező cég ügyvezetője az MTI megkeresésére írásban jelezte: a viadal előtt – figyelembe véve a bakteriológiai vizsgálatok több napos időigényét – az előírásoknak megfelelően kikérték az eredményeket, és ez alapján kiváló minősítést kaptak.

„A mintavételek és mérések akkreditált módon történtek a Fővárosi ÁNTSZ szakembereinek részvételével, a szabályzatnak megfelelően az úszásra kijelölt öböl három különböző, belső részén, illetve az öblön kívül, ahhoz közeli részen a folyóból. A mérést követően a teljes partot a verseny előtt lezártuk, tehát az MTSZ-től érkezett vizsgálat a Duna egy számunkra ismeretlen szakaszán vett mintavételről szól, amely nem érintette a verseny úszásra kijelölt helyszínét” – fogalmazott az ügyvezető.

„Mivel, mint szervezők megtettünk mindent a vízminőség ellenőrzése és biztosítása kapcsán, minden más információ terjesztése kimeríti a szándékos veszélykeltés fogalmát, amellyel szemben jogi úton is fellépünk.”

A triatlon-szövetség közleménye alapján az MTSZ főtitkárát szombaton Budapest Főváros Kormányhivatalának megyei és fővárosi tisztifőorvosa előzetesen tájékoztatta a Lágymányosi öböl vízéből csütörtökön vett vízminta rendkívüli vízvizsgálati részeredményről.

Ennek alapján az MTSZ főtitkára szombat este, a vasárnapi sportrendezvény rajtja előtt több mint 12 órával, írásban megkereste a szervezőket, és kérte hogy haladéktalanul tájékozódjanak a megyei és fővárosi tisztifőorvosnál a vízvizsgálati eredményről.

Mivel a hatósági laborvizsgálat alapján a tisztifőorvos szóbeli tájékoztatása szerint a Lágymányosi-öböl vize fürdésre és sportolásra alkalmatlan, a szövetség írásban kérte a szervezőtől a vasárnapi rendezvényből az úszás törlését és a szombati indulók haladéktalan tájékoztatását. A törvény szerint az 5 ezer főnél nagyobb rendezvényen a katasztrófavédelem munkatársai is jelen vannak, így a tájékozódás a hatóság bevonásával – ahogy az indulók tájékoztatása is – a szervezőnek rutinfeladat lett volna.

A szervező nevében, annak jogi képviselőjétől, csak a vasárnapi start után, már az első befutók beérkezése közben megérkezett válaszából vált a szövetség számára egyértelművé, hogy a szervező nem értesítette a szombati indulókat, mi több, megtartotta a vasárnapi triatlonrendezvényt is, úszással.

A szövetség kéri a hétvégi viadalon indulókat, hogy amennyiben a rendezvény során a bakteriális fertőzésveszély miatt egészségügyi tüneteket észleltek (például szédülés, hányinger) jelentkezzenek a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási népegészségügyi szolgálatnál.

Az MTSZ hétfőn úgynevezett kontroll vízmintavételi eljárásban vett részt, melynek akkreditált eredménye csütörtökre várható. Az MTSZ keddi tájékoztatása szerint figyelmeztették az Ironman 70.3 Budapest elnevezésű viadal rendezőit, hogy fertőzött a víz, ennek ellenére vasárnap megtartották a viadal úszás részét a Dunában.

Ezzel szemben Csomor Tamás, a versenyt szervező cég ügyvezetője az MTI megkeresésére írásban jelezte: a viadal előtt – figyelembe véve a bakteriológiai vizsgálatok több napos időigényét – az előírásoknak megfelelően kikérték az eredményeket, és ez alapján kiváló minősítést kaptak.

„A mintavételek és mérések akkreditált módon történtek a Fővárosi ÁNTSZ szakembereinek részvételével, a szabályzatnak megfelelően az úszásra kijelölt öböl három különböző, belső részén, illetve az öblön kívül, ahhoz közeli részen a folyóból. A mérést követően a teljes partot a verseny előtt lezártuk, tehát az MTSZ-től érkezett vizsgálat a Duna egy számunkra ismeretlen szakaszán vett mintavételről szól, amely nem érintette a verseny úszásra kijelölt helyszínét” – fogalmazott az ügyvezető.

„Mivel, mint szervezők megtettünk mindent a vízminőség ellenőrzése és biztosítása kapcsán, minden más információ terjesztése kimeríti a szándékos veszélykeltés fogalmát, amellyel szemben jogi úton is fellépünk.”

A triatlon-szövetség közleménye alapján az MTSZ főtitkárát szombaton Budapest Főváros Kormányhivatalának megyei és fővárosi tisztifőorvosa előzetesen tájékoztatta a Lágymányosi öböl vízéből csütörtökön vett vízminta rendkívüli vízvizsgálati részeredményről.

Ennek alapján az MTSZ főtitkára szombat este, a vasárnapi sportrendezvény rajtja előtt több mint 12 órával, írásban megkereste a szervezőket, és kérte hogy haladéktalanul tájékozódjanak a megyei és fővárosi tisztifőorvosnál a vízvizsgálati eredményről.

Mivel a hatósági laborvizsgálat alapján a tisztifőorvos szóbeli tájékoztatása szerint a Lágymányosi-öböl vize fürdésre és sportolásra alkalmatlan, a szövetség írásban kérte a szervezőtől a vasárnapi rendezvényből az úszás törlését és a szombati indulók haladéktalan tájékoztatását. A törvény szerint az 5 ezer főnél nagyobb rendezvényen a katasztrófavédelem munkatársai is jelen vannak, így a tájékozódás a hatóság bevonásával – ahogy az indulók tájékoztatása is – a szervezőnek rutinfeladat lett volna.

A szervező nevében, annak jogi képviselőjétől, csak a vasárnapi start után, már az első befutók beérkezése közben megérkezett válaszából vált a szövetség számára egyértelművé, hogy a szervező nem értesítette a szombati indulókat, mi több, megtartotta a vasárnapi triatlonrendezvényt is, úszással.

A szövetség kéri a hétvégi viadalon indulókat, hogy amennyiben a rendezvény során a bakteriális fertőzésveszély miatt egészségügyi tüneteket észleltek (például szédülés, hányinger) jelentkezzenek a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási népegészségügyi szolgálatnál.

Az MTSZ hétfőn úgynevezett kontroll vízmintavételi eljárásban vett részt, melynek akkreditált eredménye csütörtökre várható.

Legfrissebb hírek

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
10 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
13 órája

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
2026.09.26. 22:38

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
2026.09.25. 22:13

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
2026.09.25. 13:52

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
2026.09.24. 15:44

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 14:55