Sportlövészet: Sidi megnyerte a legrangosabb versenyt

MTI MTIMTI MTI
2016.01.31. 21:59
Az olimpiai kvótás Sidi Péter nagyszerű eredménnyel győzött a férfi puskások között a legnagyobb nemzetközi légfegyveres viadalnak számító müncheni versenyen.

A világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló – a hétvégén zárult verseny eredményközlőjének honlapja szerint – a 60 lövéses alapversenyt 630.6 körrel holtversenyben a második helyen zárta, majd a fináléban ismét fantasztikusan célzott, és 209.2 körrel diadalmaskodott.

Ugyanebben a számban a szintén riói kvótás, mindössze 18 éves Péni István is remekelt: 629.3 körös alaperedményével hatodik helyen jutott fináléba, melyben 145 körrel végül ötödik lett.

Nem csupán a férfi, hanem a női puskásoknál is volt kiemelkedő magyar produkció Münchenben, ugyanis a 2014-ben Európa-bajnok Miskolczi Julianna 418.2 körrel nyolcadik lett a 40 lövéses alapversenyben, azaz éppen befért a döntőbe. Ott pedig 123.8 körrel hatodik helyen végzett.

Miskolczi mostani szereplése kifejezetten biztató és reményt keltő a riói olimpia szempontjából is, ugyanis kevesebb mint négy hét múlva rendezik majd Győrben a 10 méteres – légfegyveres – Eb-t, amely a sportág utolsó kvalifikációs versenye lesz a játékokra, s a mostanihoz hasonló eredménnyel Miskolczinak reális esélye lenne indulási helyet szerezni.

Legfrissebb hírek

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12

Sportlövő Eb: aranyéremért lőhet a magyar női pisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.10. 12:05

Sportlövő Eb: Péni ezüstérmes, Nagybányai-Nagy bronzérmes 50 méter fekvőben

Egyéb egyéni
2026.05.10. 11:22

Sportlövő Eb: Fábián ötödik, Major hetedik női sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.09. 16:22

Eb-ezüstérmes a magyar női sportpisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.09. 11:41

Major Veronika harmadik, a csapat második az első nap után sportpisztolyban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:24

Sportlövő Eb: nem sikerült a magyar férfi puskásoknak az összetett verseny

Egyéb egyéni
2026.05.08. 12:29
Ezek is érdekelhetik