Súlyemelő-vb: lemondásra szólítják fel a magyar szövetség elnökét

MTI MTIMTI MTI
2015.11.29. 12:56
A rossz világbajnoki szereplés után lemondásra szólította fel a Magyar Súlyemelő-szövetség elnökét, Dobos Imrét a kétszeres junior vb-győztes, többszörös magyar bajnok Nagy Ákos.

A Veres Győző Súlyemelő Akadémia SE elnöke, a Mindenki súlyt emel mozgalom alapítója az MTI-nek eljuttatott nyílt levelében azt írja, hogy Dobos Imre és az általa a szövetség elnökségébe hozott „szakértők” az elmúlt években sokszor bizonyították, hogy képtelenek a magyar súlyemelés megújítására, fejlesztésére. A szakosztályok, a versenyzők száma és minősége évről évre csökken.

Nagy Ákos hozzáteszi, a riói olimpia lesz a harmadik a sorban, ahol csupán egy magyar súlyemelő indulhat, noha a sportág az érmeket tekintve a 12., az olimpiai pontok alapján pedig a 8. legeredményesebb magyar sportág.

Az elnököt lemondásra felszólító egykori válogatott versenyző szeretné, ha haladéktalanul tisztújító közgyűlést hívnának össze, és a 2008 óta elnök Dobos Imre kérje fel az elnökségi tagokat is a távozásra.

Hivatalos végeredmény csak a hét második felére várható, ám több mint valószínű, hogy a magyar férfi súlyemelőcsapat nem szerzett kvótát a jövő nyári riói ötkarikás játékokra a szombaton zárult houstoni olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Az indulási jog kivívására az utolsó esély a tavaszi norvégiai Eb.

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
22 órája

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik