Vívás: négy magyar a rekordot hozó budapesti vk főtábláján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.30. 22:02
Négy magyar kardozó léphet pástra a legjobb 64 szombati küzdelmeiben a Gerevich-Kovács-Kárpáti olimpiai kvalifikációs egyéni világkupaversenyen.

A szinte már biztos ötkarikás résztvevő, Londonban olimpiai bajnok, idén Eb-aranyérmes Szilágyi Áronnak - a világranglista közvetlen élcsoportjában álló tizenöt társával együtt - kiemeltként aselejtezőben még nem kellett vívnia a budapesti MOM Sportban.

Hozzá csatlakozott pénteki teljesítményével Szatmári András, Decsi Tamás és Iliász Nikolász.
A csoportkör után Szatmári és Decsi rögtön főtáblás lett, mivel valamennyi ellenfelét legyőzte az első szakaszban, míg Iliásznak ugyanehhez két direktkieséses asszót is meg kellett nyernie. Gémesi Csanádis közel állt a főtáblához, ő az utolsó párharcában 14–13-ra vezetett román ellenfelével szemben, de végül 15–14-re kikapott.

Az első napi programban 24 magyar kardvívó volt érdekelt a 217 vívóból álló mezőnyben.A budapesti verseny minden idők legnépesebb világkupa-fordulója ebben a szakágban. Amióta korlátozott a nemzetenkénti indulói létszám, a tavalyi 203-as budapesti mezőny volt a csúcs, ez dőlt meg a pénteki rajtnál.

A Gerevich-Kovács-Kárpáti vk-val együtt még öt világkupára kerül sor jövő áprilisig, ameddig ranglistapontokat lehet gyűjteni az olimpiai részvételhez.A verseny szombaton 10 órától folytatódik a MOM Sportban, majd ugyanott 16 órától rendezik a nyolcas döntő asszóit. Vasárnap a csapatok lépnek pástra.

Legfrissebb hírek

Iliász Nikolász: Bárkit képes vagyok legyőzni

Egyéb egyéni
2025.06.12. 09:04

Vívó Eb: a férfi párbajtőrt leszámítva megvan a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.02. 20:17

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48

Vívás: hét magyar a főtáblán a férfi kardozók madridi világkupa-viadalán

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:25

Battai Sugár: Visítás kizárva!

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:38

Szilágyi Áron: Nem biztos, hogy a műtét nélkül egyáltalán folytattam volna a vívást

Egyéb egyéni
2025.05.08. 18:37

Vívás: négy férfi kardozónk a szöuli GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.03. 08:25
Ezek is érdekelhetik