Szatmári András: Melyik ujjamba harapjak?

– Hiányzott azért a világbajnokságról… Persze, érthető ennek az oka, kisfia, Olivér éppen a verseny idején született. Nehezen hozta meg a döntést annak kapcsán, hol legyen jelen? 
– Stresszes, feszült időszakot éltem meg, amíg meghoztam a végső döntést. Kettős érzések dolgoztak bennem, igyekeztem leginkább arra figyelni, mi a jó nekem – válaszolta Szatmári András kardvívó. – A feleségem nem befolyásolt, rám bízta a döntést, azt mondta, tudja, mennyire fontos nekem a vívás, és az, hogy ott legyek az év legfontosabb versenyén, kiváltképp azok után, hogy tavaly csak egyéniben vívhattam a vébén. Sokáig vívódtam, és arra jutottam, ugyan megviselt mindaz, ami tavaly történt, ám ha nem leszek ott a kisfiam születésénél, azt örökre bánni fogom, míg ha egy vébét mulasztok, azt talán nem hordozom magamban a jövőben. 

– Ott volt a szülésnél. 
– Leírhatatlan érzés apává válni. Minden nőnek kitüntetést adnék: a várandósság, a szülés amellett, hogy felemelő érzéséket ad, roppant nehéz és kemény. Minden nőre felnézek emiatt. A szülés felejthetetlen élmény, s bár az első napokban belül még nem éreztem túl nagy változást, amióta itthon vagyunk hárman, egyre erősödik az érzés, hogy apa lettem, hogy család lettünk. 

– A kisfia nyáron született, éppen a hongkongi vébé idején, van arra esély, hogy az első születésnapjain nem lesz mellette… 
– Ez természetesen nekem is eszembe jutott, de egyfelől nem fogok még hosszú éveken keresztül vívni, másfelől akár ott is lehetnek velem a nyári nagy versenyeken. 

– Kicsit térjünk még vissza döntésére, kinek szólt először, amikor elhatározásra jutott?
– Sokáig a melyik ujjamba harapjak kérdés határozta meg a napjaimat, ma már azt mondom, jól döntöttem, de akkor tényleg már-már traumaként éltem meg a helyzetemet. Május végén, a kairói világkupaverseny után elmentünk a feleségemmel az orvoshoz, aki elmondta, mit lát, szerinte mikorra várható a szülés. Otthon megbeszéltük, mi is a döntésem, aztán elutaztam a balatonboglári edzőtáborba, ahol először Nemcsik Zsolt fegyvernemi edzőnek és Kósa Miklósnak, a Vasas egyik edzőjének jeleztem, hogyan határoztam. Zsolt másnap összehívta a kerettagokat, közöltem velük a döntésemet, és azt is, hogy természetesen az edzőtáborokban ott leszek, és mindenben segítem a csapat felkészülését. 

– Annak, hogy meghozta május végén a döntését, volt köze az egyéni Európa-bajnoki bronzhoz és ahhoz, hogy a kardcsapat újból címet védett Antonyban. Netán emiatt is vívott felszabadultabban? 
– Ezen már én is gondolkoztam. Nem tudom, lehet, ám mégsem kötném ehhez. 

– A férfi kardcsapat a hongkongi világbajnokságon negyedik lett két fiatallal a négyesben. Ezt hogyan értékeli? 
– Ez bravúros negyedik hely, a csapat büszke lehet erre. Nyilván van bennük kis tüske, hogy közel voltak az éremhez, ám nem sikerült, ezt meg is tudom érteni, kiváltképp, ha Szilágyi Áron vagy Rabb Krisztián érez így, de az újoncok felé nem lehetett elvárásokat megfogalmazni, az éremszerzést meg főleg nem: nem voltak még világbajnokságon, de Hongkongban sem, vagyis az átállás kapcsán sem voltak tapasztalataik. 

– Édesapa lett, ám már az olimpiai ciklus felénél járunk. Hogyan képzeli a folytatást?
– Szeptembertől kezdődnek az edzések. Egyelőre még Olivér kapja a főszerepet, s ez a jövőben is így lesz, ám mellette egyre jobban közeledik az olimpia is, már látom, ha előrefelé tekintek. Áprilisban indul a kvalifikáció, elképzelhető, hogy lesz benne mélyrepülés is, ám én alapvetően bizakodó vagyok. 

– Ha már a fiatalok kapcsán úgy fogalmazott, nem volt elvárható a kimagasló teljesítmény, úgy a férfi kardcsapattól elvárható, hogy kvótát szerezzen Los Angelesre?
– Mindenféleképpen, még ha nagyon nehéz is lesz. Sok, egyre több a jó csapat, ám ha mi, hárman, Áron, Kiki és én jól vívunk, akkor továbbra is ott vagyunk az élmezőnyben. 

– Tokióban bronz, Párizsban ezüst – folytatja, vagy tegyünk három pontot a mondat végére?
– Előbb jussunk ki az olimpiára!