Birkózó-vb: rémálomszerű kezdés, mindhárom magyar kiesett

2015.09.07. 23:34
Csak az olimpiai bajnok, vb-2. orosz Roman Vlaszov jutott döntőbe a magyarok korábbi legyőzői közül, így egyedül Bácsi Péter küzdhetett tovább a Las Vegas-i világbajnokság nyitó napján – ő viszont a vigaszág első meccsén kikapott a kategória címvédőjétől, az örmény Arszen Dzsulfalakjantól.

A 66 kilós Lőrincz Tamást a legjobb tizenhat között legyőző örmény Migran Arutjunjan az elődöntőben – néhány érdekes bírói ítéletnek is „köszönhetően” – 4:0-s vezetésről 4:4-re, nagyobb értékű akcióval kikapott a dél-koreai Han-szu Riutól, így olimpiai ezüstérmesünk számára véget ért az kvalifikációs világbajnokság.

Olimpiai ezüstérmes birkózónk korábban nem tudott fogást találni ellenfelén, aki ellenben egy lenti helyzetet követően kétszer is megpörgette, így végül 4:1-re nyert. „Sajnos azt kell mondjam, Tamásnál jobb volt ma az örmény, egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni” – értékelt röviden a mérkőzés után Struhács György kötöttfogású szakágvezető.

Nem járt jobban a 98 kg-osok között a 32 között Cenk Ildemtől vereséget szenvedő Kiss Balázs sem, miután a török – ahogy az várható volt – a negyeddöntőben nem tudta legyőzni az irániak olimpiai bajnokát, Ghasim Rezaeit.

Egy másik olimpiai bajnok, az orosz Roman Vlaszov ellenben „megmentette” legalább az egyik magyart, miután könnyedén lépdelt a döntőig a 75 kilósok között – Bácsi Péter így a vigaszágon a súlycsoport világbajnoki címvédőjével, az örmény Arszen Dzsulfalakjannal mérkőzhetett meg a bronzmeccsért. Noha az összecsapás elején világbajnokunk egy gyönyörű válldobással elment 4:0-ra, az örmény később egy mögé kerülésért és két pörgetésért összesen hat pontot kapott, amit a bírók egy elutasított magyar challenge miatt megtoldottak még eggyel, így Bácsi 7:4-es vereséget szenvedett, s ő is helyezetlenül zárt.

„Rendkívül csalódott vagyok, mert egy ilyen szintű versenyzőnek meg kell tudnia tartani egy négy nullás előnyt…” – mondta gyorsértékelésében Struhács György kötöttfogású szövetségi kapitány.
Ily módon hiába bíztunk legalább két kvóta megszerzésében az első napon, végül egy sem termett, ami mindenképpen csalódást keltő eredmény – még úgy is, hogy mindhárom magyar sorsolása borzasztóan nehéz volt.

A Las Vegas-i világbajnokság második napján a kötöttfogásúaktól Krasznai Máté (59 kg), Korpási
Bálint (71 kg), Szabó László (80 kg) és Lám Bálint (130 kg) lép majd szőnyegre.

EREDMÉNYEK

Kötöttfogás, 66 kg
Világbajnok: Frank Stäbler (Németország)
2. Han Szu Rju (Koreai Köztársaság)
3. Artyom Szurkov Oroszország) és
Davor Stefanek (Szerbia)
Lőrincz Tamás a 16 között kiesett
A döntőben: Stäbler–Rju 4:1

Kötöttfogás, 75 kg
Világbajnok:
Roman Vlaszov (Oroszország)
2. Mark Madsen (Dánia)
3. Doszan Kartikov (Kazahsztán) és
Andrew Bisek (Egyesült Államok)
Bácsi Péter a vigaszágon kiesett
A döntőben: Vlaszov–Madsen 6:0

Kötöttfogás, 98 kg
Világbajnok:
Artur Alekszanjan (Örményország)
2. Haszen Rezaei (Irán)
3. Dmitri Timcsenko (Ukrajna) és
Iszlam Magomedov (Oroszország)
Kiss Balázs a 32 között kiesett
A döntőben: Alekszanjan–Rezaei 3:0

 

Legfrissebb hírek

„A birkózás komoly alapot ad mindenhez” – Lőrincz Tamás a Fotelninjában

Birkózás
7 órája

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
9 órája

Szenttamási bronzérmes, Darabos döntős az U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2026.03.13. 19:31

Takács István: Éremmel szeretnék hazatérni Albániából

Birkózás
2026.03.11. 10:18

Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

Birkózás
2026.03.08. 12:27

U23-as birkózó Eb: tizenöt magyar indul Nagybecskereken

Birkózás
2026.03.07. 11:57

Tizenhét birkózó képviseli a magyar színeket a tiranai Európa-bajnokságon

Birkózás
2026.03.06. 13:37

Birkózás: sportolóink negyede dobogóra állhatott Tiranában

Birkózás
2026.03.04. 18:58
Ezek is érdekelhetik