Birkózó-vb: Barka Emese és Szmik Attila is kiesett

2015.09.11. 23:59
Pénteken sem lesz magyar a – Las Vegas-i idő szerint – esti programban a birkózó-világbajnokságon, miután a nőknél Barka Emese, a férfiaknál Szmik Attila is elbúcsúzott a küzdelmektől.

Mindig van lejjebb, ezt tudjuk, és sajnos ezen a vb-n be is bizonyosodik eme örök érvényű tézis: amikor azt hinné az ember, hogy ennél rosszabb már tényleg nem lehet, gyorsan kap még egy-két kijózanító maflást, hogy dehogyisnem.

Az előzetesen a kvótára esélyesek között számon tartott Veréb István korai búcsúját követően pénteken másik férfi szabadfogásúnk, a 97 kg-os Szmik Attila is kiesett. Ez bőven benne volt a pakliban, a fiatal birkózó így is megérdemli a dicséretet, szépen birkózott – az igazi csalódás nem az ő szereplése.

Hanem Barka Emeséé: a júniusi Európai Játékokon aranyérmes, ezúttal a 60 kg-os, nem olimpiai súlycsoportban induló birkózónk is kiesett, miután a negyeddöntőben legyőzte a hazai pálya előnyeit is élvező amerikai Leigh Jaynes. Utóbbi ráadásként az elődöntőben tussal vereséget szenvedett, így Barka, akit sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartottak – főleg ebben a mezőnyben: mindössze tizenöten indultak a súlycsoportban... –, befejezte a világbajnokságot.

S ahogy azt ezen a vb-n sajnos már megszokhattuk, így újfent nem kell magyar versenyzőért izgulnunk az esti programban...

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14

Lőrincz Tamás indul a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki posztjáért

Birkózás
2026.06.01. 09:21

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Birkózás
2026.05.29. 11:38

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
2026.05.22. 19:01

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Birkózás
2026.05.16. 10:11

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni

Birkózás
2026.05.09. 10:00

Gyerekként csimpánzok tépték szét az arcát, most Afrika-bajnokságot nyert a 18 éves birkózó

Birkózás
2026.05.05. 10:53
Ezek is érdekelhetik