Sportkrém: Mohamed Aida nemet mondott a különös kérésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.13. 21:55
A Nemzeti Sport pénteki mellékletéből ajánljuk.

Mohamed Aida több mint két évtizede csúcson van a vívásban, holott két gyermeke születése miatt éveket kellett kihagynia. Gyermekeinek már mindent meg tud adni, de neki nem volt könnyű ifjúkora, és később is érte váratlan kellemetlenség.

„Édesapám szír származású és Szíriában él. Gyerekkoromban néhány alkalommal láttam. Felnőtt fejjel beszéltem vele egyszer-kétszer telefonon, de ebben ki is merül a kapcsolatunk. Régen előfordult, hogy utaltak a felnőttek a kreol bőrömre, de a gyerekek mindig érdeklődéssel fogadtak. A pályafutásom elején pedig, amikor első felnőtt sikeremet értem el, egy komoly anyagi lehetőségtől is elestem. Egy neves kozmetikai cég komoly támogatási szerződést kínált, egyetlen kikötésük volt: változtassam meg a nevemet. Kicsit gondolkodtam, aztán úgy döntöttem, ha ezt a nevet kaptam, nem dobom el. Így nem jött össze a szerződés.”

Ha kíváncsi arra, Mohamed Aida számára miért emlékezetesek a régi disznótorok, kit tart évtizedek óta a pótapjának, és hogyan tesztelgeti saját készítésű szappanjait, lapozzon bele a Sportkrém pénteki számába!

ÉS MÉG

– Tíz éve minden télen éjszakázik Gyömbér Gábor

– Harmincmilliós csodaautóról álmodik Forró Gyula

Sinkovics Gábor: a nagy októberi futballforradalom

Legfrissebb hírek

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
12 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2026.09.03. 00:11

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50

Bamidele Yusuf gyerekkora óta ismeri Paul Onuachut; Varga Barnabással juthat BL-főtáblára az AEK

E-újság
2026.08.26. 00:06