Dopping: a WADA vizsgálatot indított a sajtóhírek nyomán

MTI MTIMTI MTI
2015.08.15. 16:41
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított azok után, hogy két hete a német ARD és a The Sunday Times című brit lap feltárta: 2001 és 2012 között olimpiákon, illetve világbajnokságokon több mint 800 atléta gyanús doppingmintát szolgáltatott.

A WADA közleményében jelezte: egy független bizottság már meg is kezdte a munkát, és a szervezet a maga részéről minden segítséget megad a vizsgálat során.

Az ARD és a The Sunday Times a hónap elején jelentette be, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg, és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye.

Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak. Neveket nem közöltek, ugyanakkor az pénteken kiderült, hogy egyikük a török színekben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Elvan Abeylegesse. A török szövetség közölte: az etióp származású hosszútávfutó a 2007-es szabadtéri vb-n adott mintájával akadt fent.

A két médium vádjai szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) titokban tartotta és nem szankcionálta a doppingvétségeket. Az érintett atlétáknak mindössze egyharmada ellen indítottak eljárást, kétharmadukat egyáltalán nem vonták felelősségre.

Az IAAF elnöke, Lamine Diack visszautasította a vádakat, s mint mondta, csak nevetni tud azon a kijelentésen, hogy az atlétikai szövetség 2001 és 2012 között nem végezte volna el megfelelően a feladatát a doppingellenes harcban. Jelezte, még nem tudja pontosan, mivel is állnak szemben, szerinte lehet, hogy új módszerekkel sikerült doppingolás nyomaira bukkanni.

A sportág nemzetközi szövetsége elismerte, hogy a minták valósak, s az IAAF titkos adatbázisából kerültek ki engedély nélkül.

Legfrissebb hírek

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
2 órája

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
2026.02.03. 20:59

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21
Ezek is érdekelhetik