Sportlövő-vk: nem jutott kvóta a magyaroknak Münchenben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.01. 13:08
A hétfői záró napon sem sikerült magyar versenyzőnek riói kvótát szereznie a Münchenben zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világkupaversenyen.

A nap két számából női légpisztolyban Csonka Zsófia volt a legjobb magyar, ám 379 körös eredményével ő is hat körrel lemaradt a fináléról, s ezzel a kvalifikáció megszerzésének a lehetőségétől.

A pécsiek lövője pénteken sportpisztolyban lényegesen közelebb járt a fináléhoz, akkor csupán egy körön múlt a döntője, most azonban meg kellett elégednie a 29. hellyel.

A másik két magyar közül a már riói induló Tobai-Sike Renáta a 39. (378 kör), Nemes Adrienn pedig az 51. lett a 129 fős mezőnyben.

A férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában a Tobai-Sikéhez hasonlóan kvótás Sidi Péter 1167 körrel a 37., míg Péni István 1162 körrel a 48. helyen végzett.

Münchenben – a többi vk-versenyhez hasonlóan – a 25 és 50 méteres számokban két-két, míg a légfegyveres versenyekben három-három riói helyet osztanak ki.

Idén a puskások és pisztolyosok számára még három viadalon lehet majd az olimpiai szereplés jogát kivívni, legközelebb a baki Európai Játékokon, amelyen minden számban egy-egy kvóta talál gazdára.

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47

Sportlövő vk-döntő: Péni hetedik lett az összetett számban

Egyéb egyéni
2025.12.07. 14:05

Péni István bronzérmet nyert légpuskában a sportlövők világkupadöntőjében

Egyéb egyéni
2025.12.06. 15:49

Sportlövészet: Péni István két számban indul a világkupadöntőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 10:30

Négy magyar érem a budapesti sportlövőverseny záró napján

Egyéb egyéni
2025.11.22. 20:48

Hungarian Open: teljes magyar siker légpuska vegyes csapatban

Egyéb egyéni
2025.11.21. 17:48
Ezek is érdekelhetik